Hirdetés

Hivatalos: a CFR-nél elköszöntek Dan Petrescutól

Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR

2020. november 30., 14:38

Elválnak a Kolozsvári CFR és Dan Petrescu edző útjai – számolt be hivatalos Facebook-oldalán a labdarúgó 1. Liga címvédője.

2020. november 30., 14:38

„Ma a Kolozsvári CFR vezetősége és Dan Petrescu edző közös megegyezéssel utóbbi szerződésének felbontása mellett döntött. Szeretnénk köszönetet mondani neki az elmúlt három év alatt elért összes kiváló eredményért. Köszönjük, Dan Petrescu, és sok sikert kívánunk a további karrierjében!” – áll a közleményben.

Dan Petrescu távozását korábban már megszellőztette a fővárosi sportsajtó, szerintük helyét Adrian Mutu veheti át.

Kapcsolódó

Dan Petrescu vezetésével a kolozsvári labdarúgócsapat kétszer is megvédte címét a román élvonalban, ugyanakkor tavaly és idén is az Európa Liga főtábláján szerepelt. Sőt, a legutóbbi idényben a csoportjából is sikerült továbbjutnia a másodrangú európai kupában.

A „vasutasokkal” triplázó Petrescu hétfőn egy rövid sajtótájékoztatót tartott, leszögezve, hogy közös megyezéssel bontották fel a szerződését. Köszönetet mondott a klubnak, a tulajdonosnak, a játékosonak és a szurkolóknak ezért a „csodálatos három évért”, majd hozzátette, hogy büszke az elért eredményekre.

Azt, hiszem a klubnak, a játékosoknak és nekem is jobb, ha most elválnak útjaink.

Az élet megy tovább, emelt fővel hagyom el Kolozsvárt, de remélem egy nap még visszatérhetek és edzhetem a csapatot” – búcsúzott az edző.

Hirdetés

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Nem hosszabbítják meg a szerződését, távozik a fiatal védő Sepsiszentgyörgyről

Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.

Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Șoșoacă anyázva támadta ki Kolozsvár polgármesterét Moszkvában

A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Megjárta a francia másodosztályt a Sepsi OSK új középhátvédje

Újabb idegenlégiós csatlakozott a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat keretéhez, a klub hétfői bejelentése szerint a francia Setigui Karamoko piros-fehér színekben játszik a hazai élvonalbeli bajnokság új idényében.

Akárcsak a focivébén, több ivószünetet rendelhetnek el a Szuperligában

Rendkívüli intézkedések bevezetését fontolgatják a 2026–2027-es labdarúgó Szuperliga-idény első fordulóiban. A július–augusztusi időszakban tartós kánikulára kell számítani, ezért a játékosok védelme érdekében több változtatás is napirenden van.

Szabó István: óriási javulást láttunk, de még a változás időszakában vagyunk (videóval)

Ezüstéremmel zárta a dunaszerdahelyi Duna Kupát az FK Csíkszereda, a döntőben a házigazda DAC büntetőpárbajban bizonyult jobbnak. A mérkőzés után Szabó István vezetőedző értékelte a csapat teljesítményét.

Büntetőkkel maradt alul, ezüstérmes lett az FK Csíkszereda a Duna Kupán

Ezüstéremmel zárta a dunaszerdahelyi Duna Kupát az FK Csíkszereda. Szabó István együttese a vasárnap esti döntőben 1–1-es rendes játékidőt követően büntetőpárbajban maradt alul a házigazda DAC-cal szemben.

Pászka szögletből tekert gólt, bejutott a Duna Kupa döntőjébe az FK Csíkszereda

Remek teljesítményt nyújtott az FK Csíkszereda a Dunaszerdahelyen zajló Duna Kupa elődöntőjében. A piros-feketék 3–1-re legyőzték a regnáló magyar bajnok Győri ETO FC-t, így bejutottak a felkészülési torna döntőjébe.

Nem hosszabbítják meg a szerződését, távozik a fiatal védő Sepsiszentgyörgyről

Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.

Három gólt kapott a Sepsi OSK az első bulgáriai felkészülési mérkőzésén

Első barátságos mérkőzését játszotta le bulgáriai edzőtáborában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely 3–0-s vereséget szenvedett a koszovói élvonal előző idényének ezüstérmesétől, az FC Malishevától.

Túl kicsi a stadionja, már nem játszhat élvonalbeli meccseket benne az FK Csíkszereda

Nem léphet pályára a saját stadionjában az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga következő idényében. A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) tájékoztatta a klubot, hogy a korlátozott befogadóképessége miatt az arénát nem fogják hitelesíteni.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!