Hirdetés

FCSB-veréssel ünnepelte a bajnoki címét a Kolozsvári CFR

Fotó: Facebook/Kolozsvári CFR

2021. május 25., 23:14

Kétgólos győzelemmel zárta a labdarúgó 1. Liga 2020–21-es szezonját a bajnoki címet korábban bezsebelő Kolozsvári CFR, kedden este hazai pályán 2–0-ra verte az aranyéremért folytatott harcban legnagyobb riválisát, az FCSB-t.

2021. május 25., 23:14

Ahogy várható volt, az aranyéremről lecsúszó FCSB az utolsó fordulóban is felforgatott kezdővel, több fiatal játékossal futott ki a pályára. A bukarestiek kispadján utolsó mérkőzésén ülő Anton Petrea vezetőedző viszont jól felkészítette csapatát, az első percekben iramos játékukkal meglepték házigazdájukat és közel voltak a vezetés megszerzéséhez is.

Az utolsó fordulóban az eddigiekkel ellentétben a CFR-nél is pályán maradtak az U21-es játékosok, ezúttal nem volt korai csere, ezt pedig góllal hálálta meg Adrian Gâdea: a 14. percben kihasználta a vendég védelem bizonytalanságát és a hálóba zúdított.

Hirdetés

Ez volt a 21 éves támadó első gólja az 1. Ligában. Huszonegy mérkőzésen játszott ebben a szezonban, ám általában 3–4 percet töltött a pályán, majd lecserélték.

A vezetés megszerzését követően a CFR diktálta az iramot, az FCSB csak a védekezéssel volt elfoglalva, több gól viszont nem esett az első félidőben.

A szünetet követően is a CFR akarata érvényesült a pályán, Costache 64. percben eleresztett lövése a kapufán csattant – egyre jobban érett a hazaiak második gólja. Két perc múlva pedig zörrent is a végig jól védő Târnovanu hálója, Costache jobboldali beadását Rondon pofozta a hálóba. Ezután úgy tűnt, hogy megroppan az FCSB, a 75. percben büntetőhöz jutott az CFR – Vână kezezése miatt –,

ám a CFR-rel hatodik bajnoki címét szerző Ciprian Deac lapos, gyengén leadott lövését Târnovanu oldalra ütötte.

A hajrában a hazaiak már az ünneplésre gondolhattak, védelemben több nagy hibát is vétettek, ám az FCSB játékosai nem tudtak élni az előttük adódó lehetőségekkel.

A Kolozsvári CFR 2–0-ra nyerte a meccset és kilenc ponttal előzte meg az alapszakaszgyőztes FCSB-t. A bukaresti csapat pedig nemcsak a bajnoki cím nélküli éveit növelte, hanem a CFR otthonában a nyeretlenségi sorozatát is, hiszen 2014 óta nem tudott nyerni Fellegváron.

A kolozsvári Constantin Rădulescu stadiont is megnyitották a nézők előtt, így a mérkőzés végén a házigazda CFR saját szurkolói előtt emelhette magasba a bajnoki címért járó trófeát. És ahogy várható volt, konfettieső és nagyszerű tűzijáték közben tette meg mindezt Mario Camora, a CFR ötszörös bajnok csapatkapitánya.

Labdarúgó 1. Liga, felőházi rájátszás, 10. forduló
Kolozsvári CFR–FCSB 2–0 (1–0)
gólszerzők: Gâdea (14.), Rondon (66.)
Kolozsvári CFR: Bălgrădean (Murariu, 85.) – Manea, Vinicius, Burcă, Camora (Latovlevici, 77.) – Deac, Hoban (Pereira, 65.), Păun – Gâdea (Soares, 65.), Rondon (Gondiu, 85.), Costache. Edző: Edward Iordănescu.
FCSB: Târnovanu – Pantea, Simion, Filip (Gogor, 87.), Şerban – Nedelcu (Buziuc, 46.), Vînă, Perianu – Niţă, Fl. Tănase (Istrate, 79.), Musi (Ardelean, 79.). Edző: Anton Petrea.

Labdarúgó 1. Liga, 2020–2021-es szezon, felsőházi rájátszás, 10. forduló

1. Liga, felsőházi rájátszás

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Kolozsvári CFR CFR
10
7
1
2
15-5
54
2
FCSB FCSB
10
3
3
4
13-14
45
3
Universitatea Craiova U Craiova
10
3
3
4
9-11
41
4
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
10
5
2
3
11-8
40
5
Academica Clinceni Clinceni
10
3
2
5
10-15
33
6
FC Botoșani Botoșani
10
3
1
6
13-18
31
FCSB:
Kolozsvári CFR:
Universitatea Craiova:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK:
Academica Clinceni:
FC Botoșani:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Váratlan fordulat a 2. Ligában: nem kaphat élvonalbeli licencet az egyik felsőházi klub

Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.

Ilyés Róbert: kockáztatnunk kellett, de a csapat jelesre vizsgázott

Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.

Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

`
Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Krónika

Megújul a csíksomlyói kegytemplom, anyaországi támogatással óvják a magyarság egyik legfontosabb zarándokhelyét

Csíksomlyó évszázadok óta a magyarság egyik legfontosabb lelki találkozási pontja: a pünkösdi búcsú idején százezrek gyűlnek össze a Nyeregben, hogy közösen imádkozzanak és erősítsék meg hitüket.

Főtér

És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Ez is érdekelheti

Megműtötték, még nem térhet vissza a Kolozsvári CFR sikeredzője

Hosszú hónapok óta egészségügyi problémákkal küszködik Dan Petrescu, aki a múlt héten sürgősségi műtéten esett át, így egyelőre nem térhet vissza az edzősködéshez.

Hazai meccsel vonul bajnoki szünetre az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK

Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.

Villámrajt az U–CFR összecsapáson, a hosszabbításban jött a csattanó (videóval)

A U nyerte a kolozsvári derbit, hazai környezetben legyűrte a CFR-t a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának első fordulójában.

Bennmaradó helyen zárja az alsóház nyitófordulóját az FK Csíkszereda

Kedvezően alakult a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának első vasárnapi találkozója az FK Csíkszereda számára, amely a galaci győzelmének köszönhetően az első fordulót követően biztos bennmaradó helyen áll a tabellán.

Kedvezőtlen számok: mindössze két klub felelt meg az 5+6-os szabálynak a Szuperligában

A labdarúgó Szuperliga alapszakaszát követően a statisztikákból kiderült, hogy a 16 csapatos mezőnyből mindössze két klub felelt meg a Román Labdarúgó-szövetség által bevezetett 5+6-os szabálynak.

Lemondott Bálint László az FK Csíkszereda elleni kudarc után

Komoly következményekkel járt a Galaci Oțelul számára az FK Csíkszereda elleni vereség: Bálint László vezetőedző közvetlenül a lefújást követően bejelentette távozását, és kijelentette, hogy nem folytatja munkáját a Duna-parti klub kispadján.

Ilyés Róbert: kockáztatnunk kellett, de a csapat jelesre vizsgázott

Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.

Az FK Csíkszereda elhozta a pontokat a galaci katlanból (videóval)

A szezon eddigi legjobb idegenbeli játékával aratott fontos győzelmet az FK Csíkszereda, a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának első fordulójában, szombaton 3–2-re legyőzte a Galaci Oțelult, és nagy lépést tett a bennmaradásért zajló harcban.

Kleinheisler újra a kezdőben – az FK Csíkszereda összeállítása Galacon

Az utóbbi fordulókban kiesebb sérüléssel bajlódott az 53-szoros magyar válogatott labdarúgó. Kleinheisler László újra bevethető, és kezdőként lép pályára szombaton este az FK Csíkszeredánál.

Kovács István a fővárosi rangadót, testvére az FK Csíkszereda vendégjátékát vezeti

Két mérkőzést rendeznek a szombati játéknapon a labdarúgó Szuperliga rájátszásának nyitófordulójában. Mindkét párharcban a Kovács-testvérek bíráskodnak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!