Hirdetés

Egy pontot tudott kiszenvedni Botoșani-ban az U Craiova

Osztozkodott a pontokon az FC Botoșani és az Universitatea Craiova. Korábbi felvétel
Fotó: Facebook/Universitatea Craiova

2021. április 21., 22:05

Továbbra is nyertelen a labdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásában az Universitatea Craiova, a második forduló keddi játéknapján 1–1-es döntetlent játszott az FC Botoșani vendégeként.

2021. április 21., 22:05

Botoșani hamar, már a 12. percben megszerezte a vezetést, Fili használta ki a craiovai védelem megingását, és védhetetlenül bombázott Pigliacelli hálójába. A korai gól megfogta a vendégeket, csak két távoli, egyben pontatlan próbálkozásuk volt az első félidőben.

A szünetet követően sokkal aktívabb volt támadásban a Craiova, jöttek is a lehetőségek, ám nem tudták bevenni a hazai kaput. Az FC Botoșani játékosai okosan kivártak és próbálták kihasználni a kitámadó Universitatea védelmének hibáit, ám nem tudtak élni a kecsegtető lehetőségekkel. A 80. percben Keyta lőhetett pár méterről kapura, a labdát fogta Pigliacelli, az innen indított támadásból pedig egyenlített Craiova, Ivan lépett ki a védők közül és lőtt Pap feje mellett a hálóba.

Hirdetés

Az amúgy paprikás hangulatú mérkőzés hajrájában kissé elszabadultak az indulatok, Florescu és Bălașa kaptak össze a pályán, Radu Petrescu játékvezető mindkét játékost kiállította.

Craiova második döntetlenét játszotta a felsőházi rájátszásban, így az eredmények alakulásának függvényében lépéshátrányba kerülhet a bajnoki címért folytatott harcban. Az FC Botoșani pedig első pontját szerezte a felsőházban, így pontszámban utolérte, jobb gólkülönbségének köszönhetően megelőzte az Academicát.

Labdarúgó 1. Liga, felsőházi rájátszás, 2. forduló
FC Botoșani–Universitatea Craiova 1–1 (1–0),
gólszerzők Fili (12.), illetve Ivan (80.)

Labdarúgó 1. Liga, 2020–2021-es szezon, felsőházi rájátszás, 2. forduló

1. Liga, felsőházi rájátszás

FCSB:
Kolozsvári CFR:
Universitatea Craiova:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK:
Academica Clinceni:
FC Botoșani:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Megismertük az első forduló programját, egymás után játszik a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének első fordulós programját. A két székelyföldi együttes, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egyaránt hétfőn lép pályára.

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Megjárta a francia másodosztályt a Sepsi OSK új középhátvédje

Újabb idegenlégiós csatlakozott a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat keretéhez, a klub hétfői bejelentése szerint a francia Setigui Karamoko piros-fehér színekben játszik a hazai élvonalbeli bajnokság új idényében.

Akárcsak a focivébén, több ivószünetet rendelhetnek el a Szuperligában

Rendkívüli intézkedések bevezetését fontolgatják a 2026–2027-es labdarúgó Szuperliga-idény első fordulóiban. A július–augusztusi időszakban tartós kánikulára kell számítani, ezért a játékosok védelme érdekében több változtatás is napirenden van.

Szabó István: óriási javulást láttunk, de még a változás időszakában vagyunk (videóval)

Ezüstéremmel zárta a dunaszerdahelyi Duna Kupát az FK Csíkszereda, a döntőben a házigazda DAC büntetőpárbajban bizonyult jobbnak. A mérkőzés után Szabó István vezetőedző értékelte a csapat teljesítményét.

Büntetőkkel maradt alul, ezüstérmes lett az FK Csíkszereda a Duna Kupán

Ezüstéremmel zárta a dunaszerdahelyi Duna Kupát az FK Csíkszereda. Szabó István együttese a vasárnap esti döntőben 1–1-es rendes játékidőt követően büntetőpárbajban maradt alul a házigazda DAC-cal szemben.

Pászka szögletből tekert gólt, bejutott a Duna Kupa döntőjébe az FK Csíkszereda

Remek teljesítményt nyújtott az FK Csíkszereda a Dunaszerdahelyen zajló Duna Kupa elődöntőjében. A piros-feketék 3–1-re legyőzték a regnáló magyar bajnok Győri ETO FC-t, így bejutottak a felkészülési torna döntőjébe.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!