A bajnokság újonca, az FC Argeș hazai pályán közel egy órán át vezetett a gyenge napot kifogott Medgyesi Gaz Metan ellen, ám végül meg kellett elégedjen az egy ponttal, hiszen a vendégek Șerban szerencsétlen öngóljával egyenlítettek.
A másik Szeben megyei együttes, az FC Hermannstadt is ponttal zárta a 17. fordulót, a meglepetésre felsőházi rájátszást érő helyen álló Academica Clinceni otthonában játszott gól nélküli döntetlent. A forró zónában található nagyszebeniek több nagy helyzetet kidolgoztak, ám nem tudták bevenni az Academica kapuját, a hazaiaknak csupán két kósza, kaput sem találó próbálkozásuk volt.
A harmadik vasárnapi mérkőzésen a Sepsi OSK hazai pályán egygólos vereséget szenvedett a Kolozsvári CFR-től.
Szerződést bontott vezetőedzőjével a labdarúgó Szuperligában kieső helyen álló FC Botoșani, a Törökországban edzőtáborozó együttes közös megegyezéssel megvált Liviu Ciobotariutól.
Nem ér véget a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok pénzügyi instabilitása, a Galaci Oțelul és a Petrolul Ploiești után két másik csapat került a padlóra.
Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.
Három személy sérült meg a Kóródszentmártonnál történt vasúti balesetben; a mozdonyvezető ittas volt – számolt be kedd délelőtt a Maros megyei rendőrség.
A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!