A moldvai találkozón Kovács István kellett volna fújja a sípot,
azonban a nagykárolyi játékvezető a mérkőzés kezdése előtt tíz perccel tudta meg, hogy koronavírusos
– számoltak be az esetről a bukaresti sportoldalak. A tesztet az UEFA végeztette el, mivel Kovácsnak jövő héten mérkőzése lett volna valamelyik nemzetközi ligában.
Helyette a negyedik játékvezető, Bogdan Dumitrache irányította a mérkőzést.
Az oltyánok kispadján ez volt Corneliu Papură első mérkőzése, aki Cristiano Bergodit váltotta tíz napja.
A találkozón mindkét csapatnak voltak gólszerzési lehetőségeik, ám egyiket sem tudták kihasználni, így 0–0-val ért véget az összecsapás. A pontosztozkodásnak köszönhetően a Craiova ismét az első helyre ugrott az 1. Ligában, igaz, a hétfőn a Medgyesi Gaz Metan otthonában játszó FCSB hátránya mindössze egy pont. Botoșani maradt a 11. helyen.
Amúgy az Universitatea gyenge szériában van, hiszen legutóbbi négy mérkőzésén mindössze egy gólt szerzett (az FC Hermannstadt otthonában aratott 1–0-s győzelmekor), hazai pályán egyaránt 1–0-ra kapott ki előbb az Academica Clinceni-től, majd a Chindia Târgoviștétől.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!