Hirdetés

Döntetlen, amelynek egyik fél sem örül

Cristi Ganea gólja egy pontot ért a Viitorulnak
Fotó: fcviitorul.ro

2021. január 31., 16:51

Hiába játszott egymással harcos meccset az Astra és a Viitorul a labdarúgó 1. Liga 20. fordulójában, döntetlennel zártak, az egy-egy pont pedig egyik félnek sem segít.

2021. január 31., 16:51

Két korábbi bajnok csapott össze vasárnap délután a gyurgyevói Marin Anastasovici stadionban, a 2015–16-os idény aranyérmese fogadta a 2016–17-es győztest. A közelmúlt szép emlék a két csapat számára, hiszen az Astra a kiesés elől menekül, míg a Viitorul a felsőházi rájátszásba jutásért harcol, egyelőre vesztésre áll.

Hirdetés

A meccsen jóval többet tett a győzelemért a házigazda Astra, a vezetést mégis a vendégek szerezték meg Cristi Ganea révén – ez volt az első és egyben utolsó kapura tartó lövésük, egy pontot ért.

A hazaiak végig rohamozták a tengerparti gárda kapuját, tizennégyszer el is találták azt, viszont mindössze egy gólt szereztek, ami ugyancsak egy pontot ért.

Ez volt zsinórban az ötödik döntetlene a táblázaton nyolcadik Viitorulnak, ennél „ikszesebb” sorozatra csak az Universitatea Craiova képes, az oltyánok jelenleg egymás utáni hatodik pontosztozkodásuknál tartanak.

Kapcsolódó

Az Astra legutóbb tavaly nyert meccset (6–0-ra verte idegenben az UTÁ-t), azóta lejátszott öt találkozóján három pontot szerzett és így továbbra is a forró zónában tanyázik.

Jogos az öröm, közel a felsőház a moldvai csapat számára •  Fotó: Facebook/FC Botoșani Galéria

Jogos az öröm, közel a felsőház a moldvai csapat számára
Fotó: Facebook/FC Botoșani

A nap másik mérkőzésén a jó formában levő FC Botoșani egyértelműen az FC Hermannstadt fölé nőtt,

és egygólos győzelmével karnyújtásnyira került a felsőháztól. A nagyszebeniek viszont a táblázat alsó felében ragadtak.

Vasárnap még egy mérkőzést rendeznek, 20.45-kor az Aradi UTA a Bukaresti Dinamót fogadja.

Labdarúgó 1. Liga, 20. forduló
Astra–Viitorul 1–1 (0–1)
gólszerzők Wuthrich (61.), illetve Ganea (9.)

FC Botoșani–FC Hermannstadt 1–0 (1–0)
gólszerző Al Mawas (18.)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Nem bírt egymással a CFR és a Craiova, az oltyánok átvették a vezetést

Gól nélküli döntetlennel zárult a Kolozsvári CFR és az Universitatea Craiova összecsapása a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában vasárnap este.

Fábio Vianna: jót fog tenni ez a győzelem az önbizalmunknak (videóval)

Öt nyeretlen bajnoki után újra győzött a Sepsi OSK, amely 2–1-re verte az FC Voluntari-t. Fábio Vianna szerint erre a sikerre volt szüksége a csapatnak, Ovidiu Burcă azonban a megnyert mérkőzés után is hiányolta a nyugodtabb lezárást.

Két hónap után nyert ismét, fontos győzelemmel mehet a bajnoki szünetre a Sepsi OSK

Megszakította rossz sorozatát, vasárnap kora este hazai pályán legyőzte az FC Voluntari együttesét a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának felénél. A háromszékiek egy félidőt emberelőnyben játszva is megizzadtak a három pontért.

Elég volt a botladozásból, győzelemmel menne szünetre a Sepsi OSK

Az elmúlt öt forduló alapján a Szuperliga két leggyengébb formában lévő együttese találkozik vasárnap Sepsiszentgyörgyön. Az OSK két pontot szerzett ebben az időszakban, az FC Voluntari egyet sem, így mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a sikerre.

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!