A részletekre a klubelnök a Sepsi Rádiónak adott kedd délutáni interjújából derült fény.
„A mai az egyik legszomorúbb nap a klub tíz éves történetében, de nincs más választásunk, el kell halasszuk a stadionavatót. Nagyon sokat gondolkoztam rajta, számtalan emberrel tanácskoztam, a hatóságokat is megkerestem, de sajnos a járványhelyzet miatt oda jutottunk, hogy legfeljebb a lelátók 30 százalékára tudtunk volna nézőket beengedni, és még az sem volt biztos, mivel lehet, hogy jönnek a zárt kapus meccsek.
– nyilatkozta Diószegi László.
A klubelnök reményei szerint jövő tavasszal, amennyiben a járványhelyzet is rendeződik, megtartják a várva várt stadionavatót.
„Akkor tartjuk meg, amikor együtt tudunk ünnepelni, mind a 8275-en.
Mindenkit rosszul érint, de ez a legracionálisabb döntés. Látván a keddi eredményeket nem kockáztathattuk meg azt, hogy akár egyetlen nézőt sem tudunk beengedni a stadionba. Hullnak a könnyeim, de meg kellett hozzam ezt a drasztikus döntést” – tette hozzá.
Diószegi kifejtette, hogy habár az avatás elmarad, a stadion kész van, a működéshez szükséges engedélyeket már beszerezték, pár napig tartanak még a külső munkálatok.
A csapat már birtokba vette a sportlétesítményt,
és a tervek szerint az 1. Liga 12. fordulójában, október 15. körül az FC Voluntari-t már az új stadionban fogadnánk.
Az FC Voluntari és a Corvinul sem hibázott idegenben, így azonnal kihasználták a Sepsi OSK vereségét. A háromszéki együttes előnye olvadt a harmadikkal szemben, míg az első helyért folytatott harcból szinte biztosan kiszállt.
Az idei szezon első versenyét rögtön győzelemmel ünnepelte Norbert és Francesca Maior, a testvérpár magabiztos sikert aratott a 34. Hargita Ralin. Ezzel az elmúlt hat évben ők a hatodik páros, amely megnyeri a hargitai futamot.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!