Hirdetés

Az FC Botoșani ellen folytathatja sikersorozatát a Sepsi OSK

Vașvariék egy győzelemmel megerősíthetik negyedik helyüket a táblázaton
Fotó: Pinti Attila

2021. május 01., 12:03

A feléhez érkezett a labdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszása, amelynek 5. fordulójában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK zsinórban harmadik győzelmét szerezheti meg az FC Botoșani vendégeként. És mivel a háromszékiek a negyedik helyért vívott harcban közvetlen riválisuknak számító csapat ellen lépnek pályára, megszilárdíthatják a rangsorban jelenleg elfoglalt pozíciójukat.

2021. május 01., 12:03

A legutóbbi két mérkőzésükön győztes piros-fehérek öt ponttal előzik meg a moldvai együttest, így a szombat délutáni összecsapás eredményétől függetlenül maradnak a negyedik helyen.

Egy sikerrel azonban újabb három egységet tehetnek hozzá ehhez a pontkülönbséghez, amivel jelentős mértékben növelhetik esélyeiket arra, hogy a pontvadászat vége is ebben a pozícióban találja őket, ami akár nemzetközi kupaszerepléssel is járhat.

A székelyföldi együttes eddig nem vallott szégyent az FC Botoșani otthonában, bár a legelső találkozójukon beleszaladtak egy 5–1-es vereségbe, a következő három meccs döntetlennel végződött, legutóbb pedig az alapszakaszban sikerült megtörniük a jeget, és győzedelmeskedni a Marius Croitoru által irányított alakulat felett.

A két csapat egymás elleni mérlege azonban a moldvai együttesnek kedvez, amely az eddigi tíz mérkőzésből ötöt megnyert, és az előbb említett egy szentgyörgyi siker mellett négy alkalommal megosztoztak a pontokon.

Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a Sepsi OSK keretéből hat játékos, Gabriel Vașvari, Răzvan Tincu, Cătălin Golofca, Radoslav Dimitrov, Fülöp István és Fülöp Loránd is megfordult már az FC Botoșani-nál, Leo Grozavu vezetőedző pedig négy évig ült a moldvaiak kispadján, akiket a 2014–2015-ös idény végén az Európa Liga selejtezőjéig is eljuttatott. De Ovidiu Chiribici erőnléti edző is Botoșani-ból „igazolt” át a háromszéki klubhoz, amelynek vezetőségében ott találjuk Hadnagy Attilát, aki korábban labdarúgóként erősítette soraikat, valamint Cornel Șfaițer csapatmenedzsert, akinek nagy szerepe volt a moldvai együttes felemelkedésében.

Mindez viszont csak néhány olyan adalék, amely érdekességként megemlíthető, de amelynek a szombati mérkőzésre nézve nincs különösebb jelentősége. Sokkal inkább annak, hogy a meccsek között igencsak rövidre, alig három napra szabott pihenő mennyire elegendő a labdarúgók regenerálódásához, hiszen a fizikai erőnlét ebben a zsúfolt időszakban sokat nyomhat majd a latban.

Úgy tűnik, ebből a szempontból a piros-fehérek talán lépéselőnyben vannak, hiszen amint Leo Grozavu korábban többször is kihangsúlyozta, a játékoskeret létszáma lehetővé teszi, hogy mindig olyan kezdő tizenegyet küldjön a pályára, amely a legjobb teljesítményt tudja nyújtani.

A szombaton 17.30-kor kezdődő FC Botoșani–Sepsi OSK találkozót a George Găman, Alexandru Cerei, George Neacșu által alkotott bírói hármas vezeti, és a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.

Labdarúgó 1. Liga, 2020–2021-es szezon, felsőházi rájátszás, 5. forduló

1. Liga, felsőházi rájátszás

FCSB:
Kolozsvári CFR:
Universitatea Craiova:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK:
Academica Clinceni:
FC Botoșani:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ilyés Róbert: szeretnék pár játékost, de a klub filozófiáját kell követnem

Kétgólos vereséget szenvedett hazai pályán az FK Csíkszereda a FC Argeș ellen a labdarúgó Szuperliga 19. fordulójában. A piros-feketék ezúttal nem találták el a kaput, így a vendégek megérdemelten vitték el a három pontot Csíkszeredából.

Heras ismét duplázott, idegenben nyert a Sepsi OSK

Magabiztos idegenbeli sikert aratott a Sepsi OSK a labdarúgó 2. Ligában, Ovidiu Burcă együttese vasárnap délben végig kontrollálta a CS Tunari elleni összecsapást, a főszereplő pedig ismét a spanyol Nacho Heras volt.

Székelyhon

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó

Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.

`
Krónika

Orbán Viktor közelgő háborúról szóló kijelentése a román sajtó figyelmét is felkeltette

A román sajtó figyelmét is felkeltette a magyar miniszterelnök szombati kijelentése, amely szerint a jövő évi országgyűlési választás lesz az utolsó a közelgő háború előtt.

Krónika

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség

Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.

Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Ez is érdekelheti

Ilyés Róbert: szeretnék pár játékost, de a klub filozófiáját kell követnem

Kétgólos vereséget szenvedett hazai pályán az FK Csíkszereda a FC Argeș ellen a labdarúgó Szuperliga 19. fordulójában. A piros-feketék ezúttal nem találták el a kaput, így a vendégek megérdemelten vitték el a három pontot Csíkszeredából.

A kaput nem találta el az FK Csíkszereda, alul is maradt az újoncok párharcában (videóval)

Nem kápráztatta el játékával szurkolóit az FK Csíkszereda, erőtlenek voltak a támadásai. Ezt a ziccert nem hagyta kihasználatlanul a jó formában lévő FC Argeș a labdarúgó Szuperliga 19. fordulójának meccsén.

Több alapemberét is nélkülözi a hazai bajnokiján az FK Csíkszereda

A bajnokság egyik legkiegyensúlyozottabban teljesítő csapatát fogadja az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga 19. fordulójában. Ilyés Róbert együttese szombaton négy alapemberét is nélkülözni kényszerül az FC Argeș ellen az év utolsó hazai mérkőzésén.

Egyre drágább a székely zászló az FK Csíkszeredának

Folyamatos bírságok sújtják az FK Csíkszeredát a székely és magyar szimbólumok lelátókon való használata miatt. Az első figyelmeztetés után már három pénzbüntetés is érkezett, miközben a klub minden döntést megfellebbezett.

Heras a Poli ellen is lecsapott, az élmezőnyben a Sepsi OSK

Fontos hazai győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó 2. Ligában, a 15. forduló zárómeccsén, hétfőn délután a házi gólfelelős Heras találatával megverte a felsőházba vágyódó Jászvásári Polit.

Újabb súlyos pofont kapott a Kolozsvári CFR (videóval)

Hiába játszott egész meccsen fölényben a Kolozsvári CFR, házigazdája, az FC Argeș könyörtelenül kihasználta a lehetőségeit és magabiztosan nyert szombaton a labdarúgó Szuperliga 18. fordulójában.

Piros pont a Rapidnak: magyar nyelvű üzenettel fogadták a csíkiakat

A Bukaresti Rapid vezetősége remek házigazdának bizonyult, magyar nyelvre lefordított üzenettel fogadta a vendég FK Csíkszeredát a két csapat péntek esti bajnoki mérkőzésén.

Kemény büntetésre számíthat az FK Csíkszereda bosszankodó légiósa (videóval)

Újabb nagyarányú vereséget szenvedett az FK Csíkszereda a fővárosban, pénteken este 4–1-re kapott ki a Bukaresti Rapid otthonában. A találkozó után Ilyés Róbert vezetőedző közölte, hogy Anderson Ceara büntetésre számíthat a kifakadásáért.

Csak egy félidőn át tartotta a lépést a Rapiddal az FK Csíkszereda (videóval)

Az első játékrészben bátran rohamozott a piros-fehér gárda Bukarestben, a szünet után viszont elfáradt, támadásban veszélytelen volt, a Rapid pedig a hajrában gyors egymás után két gólt szerezve eldöntötte a mérkőzést a Szuperliga 18. fordulójában.

Meglepné az éllovas Rapidot az FK Csíkszereda

Az éllovas otthonában vendégeskedik pénteken este az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 18. fordulójában. A Slobozia elleni hazai sikert követően magabiztosan utaznak a fővárosba a piros-feketék, és céljuk, hogy meglepjék a Rapidot.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!