Látványos mérkőzést játszott egymással az FC Argeș és az Aradi UTA kedden késő délután, a vezetést a vendégek szerezték meg, a 10. percben egy szép kombináció végén Albu lőtt kapásból a piteștiek hálójába. Két perccel később pedig közel voltak előnyük megduplázásához, ám Adrian Petre lövését a gólvonalról mentették.
Sokáig nem tartott a friss Pro-licences Bálint László György tanítványainak az előnye, a 15. percben Grecu hatalmas gólt tekert a tizenhatos jobb csücskéből az aradi kapu bal oldalába.
A látványos gólokból nem fogytak ki a felek, hazaiak a 39. percben átvették a vezetést, Drăghici a hatosról ollózós mozdulattal vette be Iacob hálóját, beállítva a félidei eredményt (2–1).
A szünetet követően is főleg a hazaiak játszottak veszélyesen, a hajrában pedig kihasználták az egyenlítésért kitámadó aradiak védelmi hibáit, a 88. percben Dumitru futott el a labdával és elegáns mozdulattal emelt a hálóba, majd a hosszabbítás kezdetén Malele lőtt három védő szorításában laposan a kapuba.
Az UTA zsinórban második vereségét szenvedte el az alsóházban, az FC Argeș pedig megelőzte a táblázaton.
A keddi nap első mérkőzésén Medgyesen rendezték a Hermannstadt–Gaz Metan találkozót. A „vendégek” Valente fejesgóljával előnybe kerültek, a hazaiak Petrescu révén büntetőből egyenlíthettek volna, ám a 25. percben nagyon gyengén végezte el a tizenegyest.
Ami nem ment pontrúgásból, az ment akcióból, a 30. percben Petrescu bombagóllal javította hibáját.
Ám a találatot a partjelző intésére utólag les miatt érvénytelenítették. Hosszas huzavona alakult ki a partvonalnál, majd Radu Petrescu játékvezető mégis megadta a gólt, 1–1!
Az öröm ezúttal nem tartott sokáig, a szünet előtt Valente ismét megszerezte a vezetést Medgyesnek. A második játékrészben az egyenlítést hajszoló Hermannstadtnak kevés lehetősége volt, a Gaz Metan megtartotta előnyét és feljött a harmadik helyre.
A Hermannstadt negyedik vereségét szenvedte el az alsóházban és beragadt a pótselejtezőt érő 8. helyen.
| 2021. 04. 27. 16:30 | Nagyszebeni Hermannstadt Hermannstadt | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | 1-2 |
| 2021. 04. 27. 19:00 | FC Argeș Pitești FC Argeș | Aradi UTA UTA | 4-1 |
| 2021. 04. 28. 14:00 | Chindia Târgoviște Chindia | Astra Giurgiu Astra | 0-0 |
| 2021. 04. 29. 14:30 | Jászvásári Poli Jászvásár | FC Viitorul Viitorul | 0-3 |
| 2021. 04. 29. 17:00 | Bukaresti Dinamo Dinamo | FC Voluntari Voluntari | 2-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Chindia Târgoviște Chindia | 4 | 3 | 1 | 0 | 5-0 | 30 |
2 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 4 | 2 | 1 | 1 | 5-2 | 27 |
3 | Aradi UTA UTA | 4 | 2 | 0 | 2 | 3-5 | 25 |
4 | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | 4 | 2 | 1 | 1 | 7-4 | 24 |
5 | Astra Giurgiu Astra | 4 | 1 | 2 | 1 | 3-2 | 24 |
6 | FC Voluntari Voluntari | 4 | 2 | 1 | 1 | 3-3 | 23 |
7 | FC Viitorul Viitorul | 4 | 2 | 0 | 2 | 4-2 | 22 |
8 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 4 | 1 | 1 | 2 | 3-5 | 18 |
9 | Nagyszebeni Hermannstadt Hermannstadt | 4 | 1 | 0 | 3 | 3-7 | 16 |
10 | Jászvásári Poli Jászvásár | 4 | 0 | 1 | 3 | 0-6 | 14 |
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Az önbizalomhiány a csapat egyik legnagyobb problémája az FK Csíkszereda nemrég kinevezett vezetőedzője szerint. Valentin Suciu minél hamarabb elérné az első győzelmet a Szuperligában. Saját játékfilozófiát és harcos mentalitást szeretne.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!