Hirdetés

1. Liga: a maradék két helyért még heten harcolnak

Decemberben a Sepsi OSK hazai pályán 3–0-ra verte az Aradi UTA-t
Fotó: Pinti Attila

2021. április 02., 11:59

Szűk két hét pihenő után ma este az utolsó előtti fordulóval folytatódik a román labdarúgó-élvonal alapszakasza. 

2021. április 02., 11:59

A nemzetközi szünet előtt biztossá vált, hogy a trónkövetelő FCSB, a címvédő Kolozsvári CFR és a tavalyi ezüstérmes U Craiova mellett a Sepsi OSK is a felsőházi rájátszásban lesz érdekelt.

Jelen állás szerint a maradék két playoff-helyért matematikailag nem kevesebb mint hét csapat van versenyben, az ötödiktől egészen a tizenegyedik pozícióig.

Hirdetés

Az alapszakaszból még két teljes forduló, illetve a Konstancai Viitorul–Jászvásári Poli elhalasztott bajnoki van hátra. A Sepsi OSK húsvétvasárnap lesz pályán 17 óra 30 perctől. A háromszékiek Aradra, a felsőházi szereplésért halvány reményeket tápláló UTA-hoz látogatnak. Bálint László együttese legutóbbi öt bajnokijából három vereség és egy döntetlen mellett csak egyet tudott megnyerni. A Sepsi ezzel szemben nyolc pontot szerzett az elmúlt öt fordulóban.

Labdarúgó 1. Liga, 2020–2021-es szezon, alapszakasz, 29. forduló

1. Liga, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
FCSB FCSB
29
20
4
5
56-21
64
2
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
29
19
6
4
42-15
63
3
Universitatea Craiova U Craiova
29
16
9
4
33-14
57
4
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
29
10
14
5
42-30
44
5
FC Botoșani Botoșani
29
11
8
10
38-35
41
6
Academica Clinceni Clinceni
29
9
14
6
27-25
41
7
Chindia Târgoviște Chindia
29
10
9
10
23-23
39
8
Astra Giurgiu Astra
29
9
10
10
38-39
37
9
FC Argeș Pitești FC Argeș
29
9
10
10
30-40
37
10
Aradi UTA UTA
29
9
9
11
26-36
36
11
FC Viitorul Viitorul
29
6
13
10
36-35
31
12
FC Voluntari Voluntari
29
8
7
14
31-39
31
13
Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan
29
8
6
15
31-41
30
14
Bukaresti Dinamo Dinamo
29
7
6
16
25-38
27
15
Nagyszebeni Hermannstadt Hermannstadt
29
5
11
13
28-39
26
16
Jászvásári Poli Jászvásár
29
6
4
19
28-64
22

 

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Váratlan fordulat a 2. Ligában: nem kaphat élvonalbeli licencet az egyik felsőházi klub

Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.

Ilyés Róbert: kockáztatnunk kellett, de a csapat jelesre vizsgázott

Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.

Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

`
Krónika

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt

A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Krónika

Hamarosan benyújthatók a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmei

Ismét benyújthatják a külhoni magyar oktatási intézményekbe járó diákok szülei a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmét. A 2025/2026-os tanévre diákonként bruttó 100 ezer forint jár, a jelentkezéseket elektronikus úton várják.

Főtér

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

Ez is érdekelheti

Villámrajt az U–CFR összecsapáson, a hosszabbításban jött a csattanó (videóval)

A U nyerte a kolozsvári derbit, hazai környezetben legyűrte a CFR-t a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának első fordulójában.

Bennmaradó helyen zárja az alsóház nyitófordulóját az FK Csíkszereda

Kedvezően alakult a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának első vasárnapi találkozója az FK Csíkszereda számára, amely a galaci győzelmének köszönhetően az első fordulót követően biztos bennmaradó helyen áll a tabellán.

Kedvezőtlen számok: mindössze két klub felelt meg az 5+6-os szabálynak a Szuperligában

A labdarúgó Szuperliga alapszakaszát követően a statisztikákból kiderült, hogy a 16 csapatos mezőnyből mindössze két klub felelt meg a Román Labdarúgó-szövetség által bevezetett 5+6-os szabálynak.

Lemondott Bálint László az FK Csíkszereda elleni kudarc után

Komoly következményekkel járt a Galaci Oțelul számára az FK Csíkszereda elleni vereség: Bálint László vezetőedző közvetlenül a lefújást követően bejelentette távozását, és kijelentette, hogy nem folytatja munkáját a Duna-parti klub kispadján.

Ilyés Róbert: kockáztatnunk kellett, de a csapat jelesre vizsgázott

Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.

Az FK Csíkszereda elhozta a pontokat a galaci katlanból (videóval)

A szezon eddigi legjobb idegenbeli játékával aratott fontos győzelmet az FK Csíkszereda, a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának első fordulójában, szombaton 3–2-re legyőzte a Galaci Oțelult, és nagy lépést tett a bennmaradásért zajló harcban.

Kleinheisler újra a kezdőben – az FK Csíkszereda összeállítása Galacon

Az utóbbi fordulókban kiesebb sérüléssel bajlódott az 53-szoros magyar válogatott labdarúgó. Kleinheisler László újra bevethető, és kezdőként lép pályára szombaton este az FK Csíkszeredánál.

Kovács István a fővárosi rangadót, testvére az FK Csíkszereda vendégjátékát vezeti

Két mérkőzést rendeznek a szombati játéknapon a labdarúgó Szuperliga rájátszásának nyitófordulójában. Mindkét párharcban a Kovács-testvérek bíráskodnak.

Tartalékos Oțelul várja az FK Csíkszeredát

Súlyos keretproblémákkal kezdi a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszását a Galaci Oțelul: három eltiltás és több sérülés is sújtja a csapatot az FK Csíkszereda elleni meccs előtt.

Ritkán látható vicces öngóllal kezdődött a rájátszás a Szuperligában (videóval)

Alig egy perc telt el a labdarúgó Szuperliga rájátszásából, máris megszületett a szezon egyik legkülönösebb öngólja: az FC Hermannstadt védője saját csapattársa fejéről juttatta a labdát a kapuba.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!