Egymás után negyedszer, az utóbbi hat évben pedig ötödik alkalommal csapott össze a két együttes a bajnoki döntőben, mindegyik szezon végén a Kolozsvári U-BT diadalmaskodott.
Az idei fináléban az első mérkőzést hazai pályán szoros csatában a nagyváradi csapat nyerte (87–84), de a címvédő visszavágott (88–83), így döntetlennel költözött át Kolozsvárra a párharc.
A harmadik összecsapáson az U-BT erődemonstrációt tartott, 103–78-ra győzött, majd a szerda esti negyedik találkozót kiélezett küzdelemben 74–72-re ismét behúzta, ezzel lezárta a döntőt.
A kolozsvári gárda újra megvédte és zsinórban a hatodik bajnoki címét ünnepelte, a legutóbb 2019-ben aranyérmes Nagyváradi VSK pedig idén is meg kellett elégedjen a második hellyel.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Első hazai mérkőzését játssza a hétvégén az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK a Szuperliga 2026–2027-es idényében. A második fordulóban a csíkiak az FCSB-t, a sepsiszentgyörgyiek a Kolozsvári U-t fogadják, a vasárnapi találkozók egy órával korábban kezdődnek.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!