Hirdetés

Zsinórban harmadjára bajnok a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC

Fotó: Sepsi SIC/Facebook

2018. április 28., 09:13

Zsinórban harmadszor avatták bajnokká a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC csapatát, miután a női kosárlabda-bajnokság döntőjének negyedik mérkőzésén kilencpontos győzelmet aratott vendéglátója, a Szatmárnémeti VSK ellen. A háromszéki lányok ezzel a sikerrel 3–1 arányban nyerték meg a finálét, így a bajnoki trófea továbbra is Sepsiszentgyörgyön marad.

2018. április 28., 09:13

A Sepsi SIC az elmúlt három év minden döntőjébe bejutott, 2015-ben 2–0-ról 2–3-ra vesztetett a CSM Târgovişte ellen, majd behúzta a következő két döntőt, 2016-ban Gyulafehérvár (3–0), 2017-ben pedig Kolozsvár csapata ellen (3-1).

A címvédő Sepsi SIC 71–51 és 76–46 arányban megnyerte hazai pályán az egyik fél három győzelméig tartó párharc első két mérkőzését, de nem sikerült behúznia a harmadik meccset is, csütörtökön, hazai pályán a Szatmárnémeti győzött 68–60-ra.

Hirdetés

Csütörtöki győzelmük után a hazaiak kezdték határozottabban az összecsapást, és Marshall révén hiába szerzett vezetést a címvédő, a szatmári lányok hamar fordítani tudtak (7–3). Sőt, néhány perc elteltével Denson és Solopova eredményes játékának köszönhetően tovább növelték előnyüket (15–7).

A túloldalon a lehető legjobbkor talált be távolról a gyűrűbe előbb Mijović, majd Stoenescu, amivel a zöld-fehéreknek sikerült felzárkózniuk (17–15), és ez a kétpontos különbség megmaradt az első tíz perc végére is (23–21).

•  Fotó: Miska Brigitta • Forrás: Facebook/Sepsi SIC Galéria

Fotó: Miska Brigitta • Forrás: Facebook/Sepsi SIC

A folytatásban Mijović egyenlített ugyan, de ekkor a partiumiak kapták el a fonalat, és nemsokára ismét jelentős előnyre tettek szert (36–25).

Zoran Mikes tanítványai azonban összekapták magukat, Gödri-Părău, Kress, Marshall és Webb pontosan céloztak, így előbb szépítettek (39–35), majd Marshall hárompontosa után Gödri-Părău révén, néhány másodperccel a második negyed vége előtt ismét egyenlítettek (40–40).

•  Fotó: Miska Brigitta • Forrás: Facebook/Sepsi SIC Galéria

Fotó: Miska Brigitta • Forrás: Facebook/Sepsi SIC

Szünet után tehát egyenlő állásról folytatódhatott a küzdelem, és ekkor Mijović lendült játékba, közelről és távolról is betalált, így a címvédő hosszú idő után átvette a vezetést (40–47).

A hazaiak részéről Mandache és Solopova tartotta játékban csapatát, majd Green percei következtek, aki három alkalommal is a hárompontos körön kívülről talált a gyűrűbe,

de ez csak a szépítésre volt elegendő, mert a túloldalon Webb, Mijović és Marshall rendre válaszolni tudtak (61–65).

Ádáz küzdelmet hozott az utolsó tíz perc, amelynek elején a partiumiak Solopova, Mandache és Denson pontjaival még egyszer előnyhöz jutottak (71–70). Ekkor viszont csapatkapitányhoz méltóan Gödri-Părău vette kezébe az események alakítását, de társult hozzá Marshall is, akinek félkörön kívüli dobosával már öt ponttal vezettek a zöld-fehérek (71–76).

•  Fotó: Miska Brigitta • Forrás: Facebook/Sepsi SIC Galéria

Fotó: Miska Brigitta • Forrás: Facebook/Sepsi SIC

Gödri-Părău viszont folytatta a pontgyártást (73–80), amire a túloldalon már csak Solopova tudott válaszolni (76–80),

de ez már túl kevésnek bizonyult a hazaiak boldogságához, ugyanis Marshall és Webb értékesített büntetődobásai után a csapatkapitány beállította a végeredményt: 76–85.

A végjátékban összeszedettebben játszó háromszékiek megérdemelten nyerték meg a finálé negyedik mérkőzését, és ezzel eldöntötték a bajnoki cím sorsát. De dicséretet érdemelnek a szatmári lányok is, akik egy pillanatig sem adták fel a küzdelmet.

•  Fotó: Miska Brigitta • Forrás: Facebook/Sepsi SIC Galéria

Fotó: Miska Brigitta • Forrás: Facebook/Sepsi SIC

A mérkőzés lefújása után a Sepsi SIC játékosai, a szakmai stáb és a kedvenceiket Szatmárnémetibe is elkísérő szurkolók együtt ünnepelték a harmadik bajnoki címet.

Az ünneplés azonban szombaton este Sepsiszentgyörgyön folytatódik, ahol éppen a városnapok zajlanak, és este 22.30-kor várják a főszínpadra a hazaérkező háromszoros bajnokcsapatot.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, döntő, 4. mérkőzés, Szatmárnémeti, Both Katalin Sportcsarnok:
Szatmárnémeti VSK–Sepsi SIC 76–85 (23–21, 17–19, 21–25, 15–20).
Szatmárnémeti: Solopova 23 (1x3), Mandache 16 (2x3), Green 13 (3x3), Denson 12, Sfârlea. Cserék: Harrison 10, Baltić 2, Uiuiu, Oláh, Kádár, Szmutku, Lazăr. Edző: Marius Dobă.
Sepsi SIC: Marshall 22 (2x3), Gödri-Părău 20, Mijović 19 (3x3), Webb 11 (1x3), Neagu 2. Cserék: Stoenescu 4 (1x3), Hamilton-Carter 3, Kress 3, Kilin, Džankić, Kovács, Huţanu). Edző: Zoran Mikes.
Játékvezetők: Ciprian Stoica, Sorin Drugău, Bertalan István.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!