A marosvásárhelyi együttes szinte tökéletes szezont teljesített a másodosztályú bajnokságban, melynek során egyértelműen kiemelkedett a mezőnyből. George Trif vezetőedző legénysége 21 győzelemmel és egy vereséggel megnyerte az alapszakaszt, majd június elején a hazai rendezésű döntő tornán három győzelemmel kiharcolta a feljutást az élvonalba, megelőzve a Bukaresti Laguna, a Bukaresti Știința és a Nagyszebeni CSU II. csapatait.
A célkitűzés teljesítése után a klub vezetői úgy fogalmaztak, szeretnék a teljes, 90 százalékban vásárhelyi kosárlabdázók alkotta keretet megtartani (kivéve a néhány hónapos szerződése lejárta után távozott amerikai Ross-Millert és a nemrég visszavonult Steff Norbertet) az élvonalbeli szezonra is.
Az elmúlt időszakban ezen dolgoztak, és mint Szászgáspár Barnabás, a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának technikai igazgatója érdeklődésünkre elmondta, megvoltak a tárgyalások az összes játékossal, és mindenki pozitív visszajelzést adott, hogy folytatni szeretné Marosvásárhelyen azt a projektet, amit közösen elkezdtek.
„A rutinosabb és a fiatal játékosokkal is hosszabb távra tervezünk, megvan az alap, amire építkezünk, és amelyhez a tervek szerint csatlakozik három idegenlégiós azokra a posztokra, ahol érezzük, hogy hiány van és erősíteni kell. Van egy hosszabb lista, amit a szakmai stáb felállított, már zajlanak a beszélgetések és az elemzések, hogy eldöntsék, kik a legmegfelelőbb játékosok a csapat számára” – közölte Szászgáspár.
A szakmai stábot továbbra is George Trif vezetőedző, Vlad Pora másodedző és Cristian Graur erőnléti edző alkotja, akik a sikeres másodosztályú szezon után megbízást kapnak, hogy az élvonalban is irányítsák az együttest. Megtudtuk, hogy a felkészülés hivatalosan augusztus 1-jén kezdődik, reményeik szerint ezután nem sokkal a légiósok is megérkeznek, de az alapozó edzések a helyi játékosokkal már júliusban elkezdődnek.
A román Nemzeti Liga szeptember végén kezdődő új idényét az eddigiektől eltérő rendszerben szervezik meg. A mezőnyben 18 együttes lesz érdekelt, amelyeket az amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) ismert konferenciákra osztanak szét. Egyelőre nem világos, hogy a marosvásárhelyi csapatot melyik kilenc együttest felsorakoztató konferenciacsoportba sorolják be, a szövetség később készíti el a beosztást.
Az élvonalbeli szezon céljairól Szászgáspár Barnabás úgy fogalmazott, még nem ismerik pontosan az erőviszonyokat, de az első lépésben a bennmaradás lesz a cél, ezenfelül viszont a maximumot szeretnék kihozni a csapatból és a középmezőnyben elhelyezkedni.
Ennek elérése azonban nem lesz egyszerű, hiszen a nagy hagyománnyal rendelkező klubok, mint a Kolozsvári U-BT, a Nagyváradi VSK és a Nagyszebeni CSU mellett egyre nagyobbak az ambíciók a mezőnyben, például a fővárosi együttesek, a Dinamo, a Steaua és a Rapid majdnem megduplázták a költségvetésüket.
A technikai igazgató rámutatott, hogy a VSK-nál megvan az a biztos pénzügyi alap, amire tavaly is építkeztek, jelenleg pedig tárgyalásban vannak a magántámogatókkal, hiszen a légiósok költségeit ők fogják finanszírozni.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Sem idén, sem jövőre nem lesz további adóemelés – jelentette ki Cseke Attila fejlesztési miniszter az Antena 3 CNN kedd esti műsorában.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!