Nyolcadik alkalommal rendezik meg idén a Csík-Ball nevet viselő 3x3-as kosárlabda-versenyt, amelynek helyszíne ezúttal is a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium szabadtéri sportpályája lesz. A Nagy Rezső Sportegyesület által szervezett esemény Székelyföld egyik legnépszerűbb nyári kosárlabda-rendezvénye, és az augusztus 10-i, vasárnapi lebonyolítás során idén is a gyors játék, a jó hangulat és a 3x3 életérzés kerül középpontba.
A szervezők közleménye szerint négy kategóriában lehet benevezni: a lányok és a fiúk esetében is a nyílt kategóriába, illetve az U15-ös korosztályba (az U15-ös kategóriába minden 15 év alatti játékos – U14, U13 stb. – nevezhet). A regisztráció online történik ezen a linken, a jelentkezési határidő augusztus 9., szombat délután 4 óra.
A 3x3-as kosárlabda nemrég vált hivatalosan is olimpiai szakággá, és bár sok mindenben hasonlít a klasszikus, két palánkra játszott változathoz, számos sajátos szabály teszi különlegessé a játékot. Egy palánkra zajlanak a mérkőzések, háromfős csapatokkal (plusz egy cserejátékos), és a győztes az a csapat lesz, amelyik előbb éri el a 21 pontot, vagy a 10 perces játékidő lejárta után többet dobott. Döntetlen esetén hosszabbítás következik, ahol az elsőként 2 pontot szerző csapat nyer.
A támadóidő mindössze 12 másodperc, ami pörgős, intenzív játékot eredményez, a megszerzett vagy lepattanó labdát pedig ki kell vinni a hárompontos vonalon túlra, még akkor is, ha az ellenfél kosarat dobott. A hárompontos vonalon belüli találat 1, azon kívüli 2 pontot ér. Minden csapat egy időkérést használhat fel, ekkor természetesen megáll a játék.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!