Egy pontos hátrányból várta a nyolcaddöntő kedd esti hazai visszavágóját a marosvásárhelyi csapat, miután a múlt heti idegenbeli első mérkőzésen végig kiegyensúlyozott csatában 97–96-ra kapott ki.

A VSK gyakorlatilag már az első negyedben megalapozta a győzelmét, hatékony támadásaival hamar ellépett az ellenféltől és 24 pontos előnyt szerzett.
A második játékrészben ugyan kiegyenlítettebbé vált a küzdelem, de a vásárhelyiek továbbra is irányítás alatt tartották a mérkőzést, így a nagyszünetben is megnyugtató volt a különbség (65–36).

A fordulás után a nagyszebeniek próbáltak közelebb zárkózni, meg is nyerték a harmadik és a negyedik negyedet, de ennek ellenére a hazaiak végig fölényesen vezettek, és a továbbjutásuk egy pillanatig sem forgott veszélyben.
A vásárhelyiek rotációja is jól működött, tíz játékos iratkozott fel az eredményjelzőre, hatan közülük kétszámjegyű pontot szereztek.

A Marosvásárhelyi VSK 105–85-re győzött, ezzel az előző szezonokhoz hasonlóan ismét bejutott a kupasorozat nyolcas döntőjébe, amelyet valószínűleg a jövő év elején rendeznek meg.

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!