Hirdetés

Kiütés a végére, veretlenül zárta az alapszakaszt a Sepsi-SIC

Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

2021. március 29., 11:50

Fennállása óta először nyerte százszázalékos mutatóval a női kosárlabda-bajnokság alapszakaszát a Sepsi-SIC, amely az utolsó fordulóban a Nagyváradi CSU Rookies együttesére mért kiütéses vereséget. A négyszeres bajnok háromszékiek zsinórban huszonkét győzelmet aratva végeztek a rangsor élén.

2021. március 29., 11:50

Nem vették félvállról a zöld-fehérek a többségében ifjúsági játékosokat felvonultató nagyváradiak elleni mérkőzést, és alig engedték szóhoz jutni az ellenfél fiatal kosarasait, akik az első tíz percben mindössze egyetlen találatot szereztek, de a folytatásban sem jártak sokkal nagyobb sikerrel. Ezzel szemben Zoran Mikes tanítványai ontották a pontokat, és már a találkozó felénél hetvenhárom (!) egységnél tartottak.

Szünet után is maradt minden a régiben, és ami említésre méltó, csupán annyi, hogy a nagyváradi lányoknak a harmadik negyedben egyszer sem sikerült betalálniuk a gyűrűbe.

A Sepsi-SIC végül száztíz pontos különbséggel nyerte a mérkőzést, ami egyben azt is jelenti, hogy a szentgyörgyiek százszázalékos teljesítménnyel zárták az alapszakaszt, és

a rájátszásban is folytathatják menetelésüket, hiszen a Szatmárnémeti VSK együttesén kívül más csapat aligha tud komoly akadályt gördíteni eléjük a bajnoki címért zajló küzdelemben.

Hirdetés

Nem vallott szégyent a KSE

Derekasan küzdöttek a felső-háromszéki lányok, és az első tíz percben sikerült is felnőniük a feladathoz a jóval nagyobb játékerőt képviselő Szatmárnémeti VSK elleni összecsapáson. A folytatásban azonban lassan megléptek a partiumiak, és Ljubomir Kolarevic tanítványai az utolsó negyedben hiába próbálták meg a lehetetlent, hátrányukból ugyan faragni tudtak, fordítani viszont már nem, így végül hétpontos vereséget szenvedtek. Ennek ellenére nincs okuk szégyenkezni, hiszen méltó ellenfelei voltak az egy nappal korábban a Sepsi-SIC-et is megszorongató szatmáriaknak.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, alapszakasz, 22. forduló:
Sepsi-SIC–Nagyváradi CSU Rookies 128–18 (37–3, 36–6, 28–0, 27–9).
Sepsi-SIC: Tobin 15, Kelemen 13 (1x3), Pavlopoulou 12 (2x3), Orbán 11, Gardner 10 (1x3). Cserék: Pasic 17 (2x3), Ruzickova 15, Kovács 12 (1x3), Ghizilă 12, Cătinean 11. Edző: Zoran Mikes.
Nagyvárad: Faragó 4, Mangra 3 (1x3), Medvei, Kokovay, Roșu. Cserék: Márton 5, Veres 2, Popa 2, Szabó 2, Ciceac, Judeu, Farcaș. Edző: Veres Attila.
Játékvezetők: Vlad Antonio Sandu, Răzvan Chira, Karsai Anett.

Kézdivásárhelyi SE–Szatmárnémeti VSK 69–76 (17–17, 11–19, 18–22, 23–18).
KSE: Mitchell 23 (2x3), Wilson 16, Biszak 13 (1x3), Debreczi 7, Thomas. Cserék: Domokos 10, Czimbalmos. Edző: Ljubomir Kolarevic.
Szatmárnémeti: Bright 22, Cuic 19 (2x3), Solopova 14 (4x3), Goss 8, Podar 3 (1x3). Cserék: Kilin 9 (3x3), Popescu 1, Pop. Edző: Miguel de Jesus Lopez Alonso.
Játékvezetők: Vlad Potra, Tudor Crișan, Andrei Răileanu.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Bő egy évtized után visszatért Marosvásárhelyre a szerb mester

Új vezetőedzőt nevezett ki a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, a tapasztalt szerb szakember, Srecko Sekulovic több mint tíz év után újra a város együttesét irányítja.

Idegenbeli sikerrel megnyerte párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Véget ért a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának szezonja, miután az alsóházi rájátszás harmadik körében a második, idegenbeli mérkőzésen is legyőzte a Brassói Coronát, és ezzel a 13. helyen zárta az élvonalbeli bajnokságot.

Jön a szokásos döntő: Kolozsvár–Nagyvárad csata a kosárbajnoki címért

Idén is a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK vívja a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság döntőjét, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Fölényes győzelemmel került előnybe a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat

Negyven pontos különbséggel nyerte meg a Brassói Corona elleni első mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 13. helyéért zajló párharcban.

A végjátékban fordított, lezárta párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Megnyerte a harmadik mérkőzést is a Marosvásárhelyi VSK a CSM Târgu Jiu ellen, ezzel lezárta a párharcot a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!