Hirdetés

Vereséggel rajtolt Európában a Sepsi-SIC

Nagy hátrányt szedett össze, egy negyed alatt nem tudta ledolgozni
Fotó: Facebook/Sepsi SIC

2019. október 18., 10:43

Öt ponttal maradt alul a női kosárlabda Európa Kupa első fordulójában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC. A gyenge kezdés után hiába vágtak ki egy huszáros hajrát, az utolsó tíz percben mutatott eredményes játék kevésnek bizonyult a fordításra.

2019. október 18., 10:43

A háromszékiek a lengyel Artego Bydgoszcz vendégeiként léptek pályára, a szerda esti találkozóra 30 szentgyörgyi szurkoló is elkísérte a zöld-fehéreket, akik Topuzovic révén jutottak vezetéshez, a hazaiak azonban ezt követően magukhoz ragadták a mérkőzés irányítását.

Zoran Mikes tanítványai sokat hibáztak, a lengyelek viszont pontosabban céloztak, és az első negyed végére már tíz pontos előnyt dolgoztak ki (29–19).

Hirdetés

A folytatásban kiegyensúlyozottabbá vált a küzdelem, a szentgyörgyi lányoknak sikerült tartaniuk a lépést vendéglátóikkal. Két perccel a szünet előtt még mindig tíz pontos különbséget mutatott az eredményjelző tábla, azonban az utolsó két percet ismét az Artego kapta el jobban, így tizenöt pontos előnnyel vonulhattak szünetre (52–37).

•  Fotó: Facebook/Sepsi SIC Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi SIC

A térfélcserét követően is minden hasonló forgatókönyv szerint alakult, a jobban összpontosító hazaiak voltak eredményesebbek, és harmincpercnyi játékidő után már behozhatatlannak tűnő különbség alakult ki a két csapat között (66-46).

Zoran Mikes tanítványainak tíz percük maradt, hogy megpróbálják a lehetetlent, ehhez pedig közel is jártak.

A zöld-fehérek remekül védekeztek, Pasic közelről és távolról is pontosan célzott, Kelley, Givens és Gödri-Părău is rendre betaláltak a gyűrűbe, és egy 14–0-s sorozattal sikerült is felzárkózniuk hat pontra (68-62).

•  Fotó: Facebook/Sepsi SIC Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi SIC

Ekkor a hazaiak edzője időt kért, ami megtörte a háromszékiek lendületét, a véghajrában pedig több ziccert is kihagytak, így végül nem jött össze a bravúr, a mérkőzést 72-67 arányban az Artego Bydgoszcz nyerte.

A Sepis-SIC legközelebb jövő szerdán, október 23-án javíthat, amikor a török Galatasaray együttesét fogadja a Sepsi Arénában.

Női kosárlabda, Európa Kupa, E csoport, 1. forduló:

Artego Bydgoszcz–Sepsi-SIC 72–67 (29–19, 23–18, 14–9, 6–21)
Artego Bydgoszcz: O’Neill 20 (3x3), Miskiniene 17, Miedzik 11 (2x3), Kiesel 8, Pobozy 4. Cserék: Rymarenko 10 (2x3), Michalek 2, Evans, K. Sobiech, R. Sobiech. Edző: Tomasz Herkt.
Sepsi-SIC: Mandache 17 (1x3), Givens 13 (1x3), Gödri-Părău 12 (1x3), Butler 4, Topuzovic 2. Cserék: Kelley 14 (1x3), Pasic 5 (1x3), Demeter, Kovács, Mîrne-Nagy, Orbán, Vucetic. Edző: Zoran Mikes.
Játékvzetők: Mindaugas Vecerskis (litván), Piotr Ivashkov (fehérorosz), Irina Konan (fehérorosz).

Az E csoport másik mérkőzésén:
Galatasaray (török)–Lulea BBK (svéd) 74–55 (29–17, 11–9, 19–10, 15–19).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Váratlan történelmi igazolás: magyar játékost szerződtet a Steaua

Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.

Először van Székelyföldön, Kleinheisler szerint erős bajnokságba érkezett

Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.

Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

`
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Krónika

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.

Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ez is érdekelheti

Alaposan megszórta bukaresti ellenfelét a Sepsi-SIC

Kiütéses győzelemmel tudta le utolsó idegenbeli mérkőzését a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, amely egy híján dupla annyi pontot dobott, mint ellenfele.

Nagy verést kaptak a fővárosiaktól a marosvásárhelyi kosarasok

Nem tudott javítani hazai pályán az előző fordulóban elszenvedett idegenbeli vereségért a Marosvásárhelyi VSK, amely péntek este nagy különbséggel kapott ki a Bukaresti Steauától az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 21. fordulójában.

Románia három utánpótlás kosárlabda-Eb-t rendez ebben az évben

Történelmi sikert könyvelhet el a romániai kosárlabda: a FIBA Europe döntése értelmében 2026 nyarán három utánpótlás Európa-bajnokságot is Romániában rendeznek. Egyetlen évben, egy országban korábban még nem volt példa erre.

Megérezte a hiányzókat a nagyszebeni kiszállásán a marosvásárhelyi kosárcsapat

Már a mérkőzés elején hátrányba került és végig futott az eredmény után a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat Nagyszebenben, ahol nem tudta elkerülni a vereséget.

Hibátlanul nyerte meg az alapszakaszt a Kézdivásárhelyi SE

A Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata pénteken és szombaton Ploiești-en, a Prahova otthonában játszotta le az 1. Liga alapszakaszának hetedik, utolsó fordulójának mérkőzéseit, és két újabb győzelemmel tette fel a koronát a szezonbeli teljesítményére.

Hatalmas verést mért brassói ellenfelére a Sepsi-SIC

Egy pillanatig sem volt kérdés a győztes kiléte: a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC ellentmondást nem tűrő játékkal, kiütéses győzelmet aratott a sereghajtó Brassói CSU ellen péntek este a női kosárlabda élvonal 16. fordulójában.

Országos elődöntőbe jutott a Csíkszeredai VSK U17-es kosárlabdacsapata

Mindhárom hazai mérkőzését megnyerte, ezzel bejutott az országos U17-es kosárlabda-bajnokság elődöntőjébe a Csíkszeredai VSK utánpótláscsapata.

Fölényesen vezetett, mégis megszenvedett a győzelemért a marosvásárhelyi kosárcsapat

Sokáig úgy tűnt, hogy magabiztosan nyeri meg a hazai mérkőzését a Marosvásárhelyi VSK, ám a Petrolul Ploiești a végjátékban kemény küzdelemre késztette.

Idegenben nyerte meg a rangadót, tovább üldözi az éllovast a Sepsi-SIC

Sokáig kemény ellenállásba ütközött a Sepsi-SIC a CSM Târgoviște otthonában, de a harmadik negyedben eldöntötte a mérkőzést. A háromszéki gárda fontos idegenbeli győzelemmel kapaszkodott vissza az élmezőnybe.

Bele a sűrűjébe – két fronton kell helytálljon a Marosvásárhelyi VSK

Zsúfolt időszak vár a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatára, amely szűk másfél hét alatt három bajnoki mérkőzést is játszik, utána pedig a Román Kupa nyolcas döntőjében lesz érdekelt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!