A CS Judetean Prahova Ploiesti vendégeként lépett pályára vasárnap a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares csapata a Liga I helyosztó körében rendezett mérkőzésen. Ez egy olyan párharc volt, ahol bármi is történhetett, az alapszakaszban egy-egy győzelem, illetve vereség volt az egymás elleni mérlegük.
A Blejoi-on rendezett meccset jól kezdték a gyergyóiak, az első negyedet 5 ponttal nyerték, a második egál volt és a harmadikban újabb három ponttal növelték az előnyüket. Ekkor azonban jött egy megtorpanás, a házigazdák pedig egyenlíteni tudtak sőt át is vették a vezetést egy perccel a vége előtt. Lokodi dobásával egyenlített még az ISK-VSK de a hosszabbításban a Ploiesti akarata érvényesült, így vereség lett a vége.
„ A mérkőzés kétharmadával nagyon elégedett vagyok, jól védekeztünk és a dobásaink hatékonysága is jobb volt, mint ami a negyedik negyedben következett. Azonban a hazaiak védekezést váltottak és ez borsot tört az orruk alá, a távoli dobások is kimaradtak. 57–57-nél miénk volt az utolsó támadás, eldönthettük volna a meccset, de az is kimaradt. A hosszabbítást álmosan kezdtük és ez megpecsételte a sorsunkat.
– összegzett Kercsó Zoltán edző.
Az ISK-VSK Antares vasárnap hazai pályán szerepel, az ellenfél a Bukaresti Total Sport csapata lesz.
CS Judetean Prahova Ploiești–Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares 71–63 (10–15, 15–15, 10–13, 22–14, 14–6).
A gyergyói pontszerzők: Csillag Előd és Nicolae Cebotari Lungu 16-16, László Tamás és Lokodi Mátyás 7-7, Antal Mátyás 7, Vladimir Arnaut 5, Matevs Magusar és Raoul Olariu 3-3.
Ismét vereséget szenvedett el a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, miután pénteken este nem bírt az FC Hermannstadt együttesével és 2–0 arányban kikapott.
Vereséggel mutatkozott be a Sepsi OSK kispadján Dorinel Munteanu, a piros-fehérek pénteken a Hermannstadtól kaptak ki a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. A vezetőedző azt ígérte, a játékosokkal közösen kilábalnak a gödörből.
Két halálos áldozatot követelő baleset történt csütörtök kora reggel Arad megyében. Két teherautó ütközött össze, az egyik ki is gyulladt.
Valerij Zalujnyij, az ukrán fegyveres erők korábbi főparancsnoka, Ukrajna jelenlegi Nagy-Britanniába delegált nagykövete azt állította: Románia arra kérte őt, hogy ne beszéljen a román területen lezuhant orosz drónok lelövéséről.
Erdélyben készülnek Románia saját gyártású harci drónjai – jelentette be a bukaresti gazdasági minisztérium.
Mi, magyarok, szeretünk tisztelegni (történelmi) hőseink előtt. Ám ha megjelennek a vásznon, képernyőn, azonnal kitör a botrány: miért ilyen? Miért nem olyan? Pláne, miért nem amolyan?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!