A marosvásárhelyiek nagy előnyből a legvégén veszítették el pénteken az első hazai találkozót, vasárnap este viszont javíthattak volna, de egyáltalán nem sikerült.
A két beállósát is nélkülöző VSK lényegében már az összecsapás elejétől hátrányban játszott és végig futott az eredmény után. Az első negyed után öt pont volt a lemaradásuk, de ezután sem tudtak újítani, a szünetben pedig a Petrolul kilenccel vezetett.
A mérkőzés második félideje még ennél is rosszabban alakult a házigazda számára, a harmadik játékrész végére az ellenfél 19 pontra növelte a különbséget. Innen már nem volt visszaút, a ploiești-i gárda végül fölényesen győzött, és nagy lépést tett a továbbjutás felé.
A Marosvásárhelyi VSK rettentően nehéz helyzetbe került, hiszen két idegenbeli meccset is meg kell nyerjen ahhoz, hogy a mindent eldöntő ötödik, hazai összecsapásra mentse a párharcot.
A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.
A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!