A marosvásárhelyi csapat már az első negyedben megalapozta a győzelmét, hiszen a mérkőzés elején 16-0-s sorozattal indított. A folytatásban még tovább növelte előnyét a Sirius KK, amely a nagyszünetben 24 ponttal vezetett.
Fordulás után sem történt változás, sőt a házigazdák nem kímélték a fővárosiakat, harminc ponttal is elhúztak. A végéhez közeledve több mint negyven volt a különbség közöttük, aztán ez valamelyest csökkent, a végeredmény 81–44 lett.
A Sirius KK három vereség után nyert újra a bajnokságban, de egyelőre még a középmezőnyben található. Carmin Popa csapata számára újabb hazai találkozó következik, jövő héten pénteken 18 órától a szintén 4/3-as mutatóval rendelkező Kézdivásárhelyi SE lesz az ellenfelük.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!