Nem volt egy súlycsoportban a két csapat a szombat esti mérkőzésen. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a házigazda vásárhelyiek az első két negyed után már hetvenöt pontnál jártak. A találkozó második felében már nem volt éppen akkora a különbség, a vásárhelyiek kissé visszavettek a tempóból, de ezzel együtt a végéig tovább növelték előnyüket.
A George Trif vezetőedző által irányított VSK ezúttal is megállíthatatlan volt támadásban, ellenben védekezésben van amit javítani, hiszen a csapat kilencven pontot kapott a mezőny egyik leggyengébbjétől, ami túlságosan soknak tűnik.
A vásárhelyiek tizenhét győzelemmel és egy vereséggel a második helyen végeztek a csoportban a Galaci Phoenix mögött, amely jobb egymás elleni eredményeinek köszönhetően szerezte meg az elsőséget.
A középszakaszban a VSK a Kék csoportban lesz érdekelt, amelyben oda-visszavágó alapon ismét megmérkőzik öt eddigi ellenfelével, a Máramarosszigeti VSK-val, a Zsilvásárhelyi ACS-sel, a CSM Focșani-al, a Bukaresti Rapiddal és a VSK Csíkszeredával.
Férfi kosárlabda, Nemzeti Liga, C értékcsoport, alapszakasz, 18. forduló:
Marosvásárhelyi VSK–Kolozsvári Universitatea 137–90 (39–11, 36–31, 25–25, 37–23)
A vásárhelyiek pontszerzői: Martinic 28 (4), Kalve 27 (3), Steff 24 (2), Borșa 17 (1), Engi 12 (4), Kilyén 11 (2), Solopa 8, Bölöni 7 (1), Ștețca 3
További eredmények:
CSM Focșani–VSK Csíkszereda 83–81 (21–15, 18–21, 24–28, 20–17)
Galaci Phoenix–Zsilvásárhelyi ACS 81–71 (24–16, 19–20, 20–11, 18–24)
Bukaresti Agronomia–Bukaresti Rapid 74–77 (15–20, 20–23, 11–16, 28–18)
Máramarosszigeti VSK– Bukaresti Aurel Vlaicu 87–66 (22–14, 22–16, 23–24, 20–12)
Ranglista:
1. Galaci Phoenix 35 pont (17 győzelem/1 vereség)
2. Marosvásárhelyi VSK 35 (17/1)
3. Máramarosszigeti VSK 31 (13/5)
4. Zsilvásárhelyi ACS 29 (11/7)
5. CSM Focșani 29 (11/7)
6. Bukaresti Rapid 26 (8/10)
7. VSK Csíkszereda 25 (7/11)
8. Bukaresti Agronomia 22 (4/14)
9. Kolozsvári Universitatea 19 (1/17)
10. Bukaresti Aurel Vlaicu 19 (1/17).
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!