Hirdetés

Változások a Marosvásárhelyi VSK női kosárcsapatának keretében

Kiss István szerint előnyösebb volna, ha egyetlen csoportban játszanának. Archív
Fotó: Boda L. Gergely

2018. szeptember 04., 10:20

A Román Kosárlabda-szövetségnél kedden határoznak a női bajnokság lebonyolítási rendszeréről, illetve kisorsolják a menetrendet. A klubok egyöntetűen azt szeretnék, ha egyetlen csoportban rendeznék meg a bajnokságot.

2018. szeptember 04., 10:20

Mint ismert, a bajnokság sorsolását még július végéről halasztották el, mivel a női mezőnyben a benevezett csapatok többsége nem felelt meg a sportági szövetség által támasztott szigorított feltételeknek, illetve nem fizették ki maradéktalanul a különböző illetékeket, ezért a klubok több mint egy hónapos haladékot kaptak ügyeik rendezésére.

Közben kiderült, hogy összesen tizenhárom együttes indulna a női bajnokságban – tudtuk meg Kiss Istvántól, a Marosvásárhelyi VSK csapatának technikai igazgatójától, aki hozzátette, ha az utolsó pillanatban nem lesznek visszalépések, ezzel a létszámmal rendezik meg a pontvadászatot.

Hirdetés

A klubok egyöntetűen azt szeretnék, ha a szövetség által tervezett két értékcsoport helyett egyetlen csoportban játszanának, de kérdés, hogy miként döntenek a keddi ülésen, amikor a menetrendet is nyilvánosságra kellene hozniuk.

Kiss megjegyezte, mindenképpen előnyösebb volna, ha egy csoportban rendeznék meg a bajnokságot, de valószínű, hogy a szövetség tartja magát eredeti elképzeléséhez, és mégis két csoportot alakít ki.

Ideje lenne tudni, hogy kivel játszunk a szezon elején, mivel szeptember 26-án kupamérkőzéseket rendeznek, és utána már kezdődik a bajnokság

– mondta Kiss, utalva ezzel arra, hogy kevesebb mint egy hónap maradt hátra a szezonkezdetig, a csapatok pedig továbbra sem ismerik programjukat.

A marosvásárhelyi csapat kerete egyelőre nem végleges, nemrég ugyanis kénytelenek voltak felfüggeszteni egyik helyi játékosuk, Alina Pop szerződését, aki komolyabb egészségi problémával küzd, és legalább féléves kihagyás vár rá, így a közelgő idényben biztosan nem számíthatnak rá.

A Sirius KK-ból átalakult VSK főképp a helyi fiatalokból építi fel csapatát. Archív •  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

A Sirius KK-ból átalakult VSK főképp a helyi fiatalokból építi fel csapatát. Archív
Fotó: Boda L. Gergely

Érkezett viszont a bajnokságtól visszavonult Gyulafehérvártól két ifjúsági játékos, Diana Ignat és Alexandra Bobar, akik Kiss István szerint segítségére lehetnek a csapatnak.

A VSK technikai igazgatója ismertette, hogy a tizenkét fős keretet helyi és belföldi játékosok alkotják, de mellettük két korábbi marosvásárhelyi kosárlabdázó, Fazekas Ingrid és Nagy Eszter is a csapattal edzenek, szerződést azonban még nem kötöttek velük.

Idegenlégiósokat továbbra sem igazoltak, ha azonban – anyagi forrásoktól függően – mégis lesznek, nagy valószínűséggel csak a szezon közben csatlakoznak majd az együtteshez.

Ionel Brustur edző irányításával a városban tartja a felkészülést a Marosvásárhelyi VSK , majd szeptember 18–20. között hazai barátságos tornát rendez, amelyre a Kolozsvári U és a Brassói Olimpia jelezte részvételi szándékát, továbbá még egy csapat meghívását tervezik.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!