A sepsiszentgyörgyi csapat erős első negyedet produkált, 27–16-tal alapozta meg a sikerét, és bár a hazaiak a folytatásban többször is visszajöttek a meccsbe, a vendégek végig kontroll alatt tartották a találkozót. A második felvonás kiegyenlített játékot hozott, mindkét csapat 20 pontig jutott, így a Sepsi‑SIC megőrizte magabiztos előnyét a szünetig.
A harmadik játékrészben a bukarestiek felzárkóztak, 16–10-re faragtak a hátrányukon, így a végéig nyílt maradt a találkozó. A záró negyedben azonban a szentgyörgyiek 19–18-ra jobbnak bizonyultak, és lezárták a mérkőzést, ezzel a második fővárosi kiszállásukat is megnyerték, és továbbra is hibátlanok a bajnoki rajton.
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!