A 3. forduló szombati játéknapján rendezett találkozó elején beragadt a a marosvásárhelyi csapat, a fővárosiak 19–5-re nyerték meg az első negyedet. Ezután még tovább nőtt a különbség a két fél között, aztán felvették a tempót a vendégek, és a második tíz percben három ponttal ugyan, de már ők bizonyultak jobbnak, így kevéssel sikerült csökkenteni a hátrányukat (27–38).
A szünet után a VSK játékosainak akarata érvényesült, akik remekeltek a távoli dobásoknál, Cortez és Ardelean kosaraival a javukra fordították az eredményt, és a harmadik játékrész végén két ponttal vezettek (45–43). A Rapid azonban öt perccel a vége előtt visszavette az előnyt, amit már adott ki a kezéből, és hét ponttal, 67–60-ra nyert.
A Florina Pora vezetőedző által irányított Marosvásárhelyi VSK csakúgy, mint az előző fordulóban hazai pályán a Kolozsvári U ellen, ismét a végjátékban maradt alul, így tovább kell várni a szezonbeli első győzelmére.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!