Idegesen kezdték a mérkőzést a zöld-fehérek, főleg támadásban hibát hibára halmoztak, amit kihasználtak a szatmáriak, és hétpontos előnyre tettek szert (7–0).
Több mint ötpercnyi játékidőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Zoran Mikes tanítványai végre betaláljanak a gyűrűbe, majd az első negyed végére három pontra sikerült felzárkózniuk (6–9).
A folytatásban kiegyensúlyozott küzdelem zajlott a pályán, a szembenálló felek felváltva vezettek, azonban Gödri-Părău egy hárompontossal megadta a jelt, és ezt követően Stoenescu, Webb és Kilin is távolról voltak eredményesek, aminek köszönhetően az első húsz perc után tizenkét ponttal vezetett a Sepsi SIC (31–19).
Szünet után is lendületesen játszottak a zöld-fehérek, jól működött a védekezésük is, így tovább tudták növelni előnyüket (38–19). Ekkor lendült játékba Marshall, és eredményes játékával tovább duzzadt a két csapat közötti különbség (50–29).
Az utolsó tíz percben a partiumi együttes még megpróbálta a lehetetlent, de erőfeszítéseikből csak annyira futotta, hogy megnyerjék a záró negyedet, és ezzel némileg csökkentsék hátrányukat. A végeredmény: 62–48.
A mérkőzés végén hatalmas ünneplésbe kezdett a Sepsi Aréna, játékosok és szurkolók együtt ünnepelték a sikert, amellyel a Sepsi SIC háromszoros kupagyőztesnek mondhatja magát.
Női kosárlabda, Román Kupa, döntő, Sepsiszentgyörgy, Sepsi Aréna, 2500 néző:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC–Szatmárnémeti VSK 62–48 (6–9, 25–10, 19–10, 12–19)
Sepsi SIC: Webb 8 (1x3), Kress 6, Marshall 21, Gödri-Părău 11 (1x3), Huțanu. Cserék: Fontaine 4, Kilin 3 (1x3), Hamilton-Carter 4, Džankić, Kovács, Neagu, Stoenescu 5 (1x3). Edző: Zoran Mikes.
Szatmárnémeti: Green 16 (3x3), Uiuiu, Solpova 2, Mandache 6, Denson 5 (1x3). Cserék: Oláh, Kádár, Szmutku, Lazăr, Baltic 6, Harrison 13 (1x3). Edző: Marius Dobă.
Játékvezetők: Csender Andrada Mónika, Alexandra Stan, Amalia Marchiș.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!