Mint ismert, az élvonalbeli férfi bajnokságban szereplő Marosvásárhelyi VSK-t a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) a Maros KK jogutódjának tekinti, és több mint két éve arra kötelezte, hogy fizesse ki a csődbe ment és megszűnt klub adósságait, és ameddig ezt nem teszi meg, addig nem igazolhat külföldről játékosokat. Ebben az időszakban a VSK által felkért ügyvédek igyekezete és hosszas pereskedés után sem sikerült megoldást találni az ügy lezárására.
Aztán idén tavasszal megalapították a Mures Hoops Legacy egyesületet, amelynek elsődleges célja a férfi élvonalbeli kosárlabdacsapat megmentése. Ehhez össze kell gyűjtsék a szükséges összeget, 83 ezer eurót, amivel rendezni tudják a tartozásokat négy korábbi idegenlégiós felé, akik a Maros KK színeiben játszottak.
Az elmúlt hónapokban az egyesület sikerrel járt, megegyeztek a nemzetközi szövetséggel, hogy első körben ennek a negyven százalékát fizessék ki,
a maradékot, nagyjából 40 ezer eurót pedig 13 hónapon keresztül törlesztik, havonta 18 ezer lejt kell utaljanak
– számoltak be a fejleményekről a VSK keddi sajtótájékoztatóján.
A Román Kosárlabda-szövetség is felkarolta az ügyet, garanciát vállalt, hogy a VSK az egyesületen keresztül kifizeti az adósságot. Számukra is fontos, hogy egy ilyen kosárlabda-hagyományokkal rendelkező város folytassa a tevékenységét.
És ami a legfontosabb szempont, a FIBA ideiglenesen felfüggesztette a külföldi játékosok leigazolására vonatkozó tilalmat.
Ezt kihasználva a VSK vezetőségének nemrég sikerült leigazolnia egy minőségi idegenlégióst az amerikai irányító Michaelyn „Mike” Scott személyében, aki a bolgár bajnok Cherno More Varna együttesétől érkezik.
Szászgáspár Barnabás, a Marosvásárhelyi VSK igazgatója köszönetet mondott a Mures Hoops Legacy egyesületnek és a támogatnak, valamint a szurkolóknak az eddig nyújtott segítségért.
Jó úton vagyunk, de csak a középénél tartunk. Nehéz időszak következik, az egyesületen keresztül ki kell fizessük a fennmaradó összeget is” – fogalmazott Szászgáspár.
Megemlítette, hogy a 2025–2026-os szezonra új külföldi kosárlabdázók leigazolása várható. A vezetőség és a szakmai stáb tárgyalásokat folytatnak különböző játékosokkal.
– mutatott rá a VSK igazgatója.
Kádár Zoltán, a Mures Hoops Legacy egyesület vezetője, egyben a Marosvásárhelyi VSK sajtószóvivője közölte, a nemzetközi szövetséggel kötött megállapodás korrektnek tekinthető, ugyanakkor megjegyezte, abban az esetben, ha nem tudják havonta törleszteni az említett összeget, akkor a FIBA ismét megtiltja számukra a külföldi játékosigazolást.
„Köszönettel tartozunk a nemzetközi szövetségnek, hogy megértették a helyzetünket, ezt az összeget a szponzoroktól és a magánszemélyektől, a kosárlabdát kedvelőktől kell összegyűjtenünk.
– nyilatkozta Kádár Zoltán.
A népszerű rádiós műsorvezető mindenkinek megköszönte az eddig nyújtott segítséget, és újabb felhívást intézett a kosárlabdát kedvelő támogatók és szurkolók felé.
Példaként felhozta, hogy a hazai bajnoki mérkőzéseiken rendszerint kétezer szurkoló foglal helyet a lelátókon, és ha mindenki 50 lejt adományozna az egyesület részére, összegyűlne a szükséges összeg fele, amivel még közelebb kerülhetnek ahhoz, hogy eltöröljék ezt a fekete foltot a vásárhelyi kosárlabdáról.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!