Hirdetés

Túlóráznia kellett a vásárhelyi kosarasoknak

Megküzdöttek az újabb hazai győzelemért a vásárhelyi játékosok
Fotó: Haáz Vince

2018. október 26., 22:34

Megtartotta hibátlan mérlegét a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata. A Nemzeti Liga C értékcsoportjának negyedik fordulójában azonban megizzadt az újabb győzelemért a CSM Focșani ellen.

2018. október 26., 22:34

Merőben más meccset játszottak pénteken este a csapatok a két nappal korábbi találkozóhoz képest, amikor a vásárhelyiek könnyedén nyertek a Román Kupa második fordulójának visszavágóján. A házigazda VSK ezúttal is jól kezdett, de előnye csak nyolc pont volt a szünetben, mivel a Focșani megnyerte a második negyedet.

Ráadásul a kirobbanó formában játszó amerikai Cameron Cornelius irányításával a vendégek a folytatásban is jobbak voltak, és átvették a vezetést. 

Hirdetés

A végjátékban futottak az eredmény után a hazaiak, akiknek csak az utolsó fél percben jött össze az egyenlítés. Ezután viszont akár veszíthettek volna, de a vendégek kihagyták dobásukat az utolsó másodpercben. Következett a hosszabbítás, amelyben a VSK annak köszönheti győzelmét, hogy az utolsó két és fél percben óriási hajrát indított, és főleg Goran Martinic klasszis játékával tizenkét pontot szerzett.

Eddigi legnehezebb mérkőzésén van túl a VSK, amelyen hiába nyerte meg a lepattanók küzdelmét, a távoli dobások nem működtek, hiszen mindössze öt hárompontost szereztek (szemben a vendégek 12-jével).

Ezzel a győzelemmel viszont a vásárhelyiek egyrészt megtartották első helyüket a ranglistán, másrészt tovább őrzik veretlenségüket, a bajnokságban és a kupában mind az eddigi nyolc meccsüket megnyerték. A következő bajnoki fordulóban újabb kemény feladat vár George Trif edző csapatára, jövő szombaton a csoportban szintén hibátlanul menetelő ACS Târgu Jiu vendégei lesznek.

Férfi kosárlabda, Nemzeti Liga, C értékcsoport, 4. forduló:

Marosvásárhelyi VSK–CSM Focșani 106–95 (24–16, 20–23, 21–29, 24–21, 17–6)
VSK: Martinic 24 (1), Sánta 21, Borșa 19 (1), Kalve 16 (1), Solopa 11, Engi 9 (1), Bölöni 6 (1).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!