Hirdetés

Túl nagy előnyt szerzett az ellenfél, nem tudtak visszazárkózni

Egyszer sem vezettek a vásárhelyiek a meccs folyamán. Korábbi felvétel
Fotó: Haáz Vince

2023. április 01., 21:18

Megszakadt a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának öt mérkőzés óta tartó győzelmi sorozata, az élvonalbeli bajnokság középszakaszának alsóházában szombaton este egyértelmű vereséget szenvedett a Galaci CSM otthonában.

2023. április 01., 21:18

Az egy hónappal ezelőtti hazai mérkőzésen a vásárhelyiek küzdelmes csatában két ponttal diadalmaskodtak ellenfelük felett, idegenben azonban egyszer sem vezettek.

A galaci együttes már a találkozó elejétől egyre nagyobb előnyre tett szert, a második negyedben pedig húsz ponttal is vezetett. A VSK a folytatásban sem tudott közelebb férkőzni, majd megnyerte ugyan az utolsó játékrészt, de ekkor már csak enyhíteni tudott a vereségén.

Hirdetés

A középszakasz alsóházának harmadik helyén álló marosvásárhelyi csapat sorozatban öt győzelem után kapott ki a bajnokságban. George Trif vezetőedző legénységére újabb kemény kiszállás vár, jövő héten csütörtökön 19 órától a Bukaresti Steaua ellen kell helytálljanak.

Férfi kosárlabda, MozzartBet Liga, középszakasz, alsóház, 7. forduló:
Galaci CSM–Marosvásárhelyi VSK 86–78 (24–16, 30–21, 18–17, 14–24).
A VSK pontszerzői: Mathis 14, Sánta 12, Gajovic 12, Borșa 11, Person 10, Martinic 9, Solopa 7, Engi 3. Játszott még: Bölöni.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Váratlan fordulat a 2. Ligában: nem kaphat élvonalbeli licencet az egyik felsőházi klub

Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.

Ilyés Róbert: kockáztatnunk kellett, de a csapat jelesre vizsgázott

Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.

Székelyhon

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én

Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.

`
Krónika

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt

A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Krónika

Hamarosan benyújthatók a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmei

Ismét benyújthatják a külhoni magyar oktatási intézményekbe járó diákok szülei a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmét. A 2025/2026-os tanévre diákonként bruttó 100 ezer forint jár, a jelentkezéseket elektronikus úton várják.

Főtér

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Ez is érdekelheti

Megküzdöttek a győzelemért a bajnoki elődöntőben a KSE kosarasai

A Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata vasárnap hazai pályán fogadta a Nagyváradi CSU alakulatát az 1. Liga elődöntőjének első összecsapásán. A kiegyensúlyozott mérkőzés a hazaiak megdolgozott győzelmével ért véget.

Begyűjtötte a kötelező győzelmet a marosvásárhelyi kosárcsapat

Semmilyen gondot nem okozott a Marosvásárhelyi VSK-nak a sereghajtó Galaci CSM legyőzése a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 23. fordulójában.

Elmaradt a bravúr, veszített a fővárosban a marosvásárhelyi kosárcsapat

Sokáig remekül tartotta magát a Bukaresti Dinamo vendégeként a Marosvásárhelyi VSK, amely a végjátékban maradt alul az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 22. fordulójában.

A kupateljesítmény bizakodásra ad okot, a rájátszásba jutás a tét a Marosvásárhelyi VSK-nak

Több mint egy hónap elteltével játszik újra bajnoki mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata. Közben remek tornát zárt a Román Kupában, bejutott az elődöntőbe. Erre a teljesítményre alapozva folytatják a küzdelmeket a céljuk eléréséért.

Megismerte ellenfelét és elődöntős programját a Sepsi-SIC

A háromszéki kosárcsapat ellenfele a CSM Târgoviște lesz a női élvonalbeli bajnokság elődöntőjében. Zoran Mikes együttese kedvező ágra került, hiszen a másik párharcban a Bukaresti Rapid és az Aradi FCC Baschet mérkőzik meg a fináléba jutásért.

Másodszor sem kegyelmezett a temesváriaknak a Sepsi-SIC

A második mérkőzést is kiütéssel nyerte meg a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a Temesvári Poli ellen az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság rájátszásának negyeddöntőjében, és az újabb győzelemmel bejutott a legjobb négy közé.

Erődemonstrációt tartott a Sepsi-SIC a negyeddöntőben

Semmit sem bízott a véletlenre a Sepsi-SIC a női kosárlabda élvonalbeli-bajnokság negyeddöntőjében: Zoran Mikes együttese valóságos erődemonstrációt tartott a Sepsi Arénában, és már az első találkozón eldöntötte a párharc lényegi kérdéseit.

Izgalmak nélkül jutott elődöntőbe a Kézdivásárhelyi SE

A Kézdivásárhelyi SE csütörtökön Jászvásáron lépett pályára a női kosárlabda 1. Liga negyeddöntőjének visszavágóján. Nem borult a papírforma, a céhes városi alakulat újabb fölényes győzelemmel jutott az elődöntőbe.

Simának tűnt, nagyon izgalmassá vált a végjáték a gyergyói kosarasok meccsén

Egy adott pillanatban 20 ponttal is vezetett a gyergyószentmiklósi kosárlabdacsapat a Craiovai U ellen, de a végén így is izgulni kellett. Végül sikerült megőrizni az előnyt, meglett a hazai győzelem az 1. Liga vasárnapi meccsén.

Átgázolt ellenfelén a Kézdivásárhelyi SE

A Kézdivásárhelyi SE alapszakaszgyőztes női kosárlabdacsapata szombaton fölényes győzelmet aratott a Jászvásári Politehnica ellen az 1. Liga rájátszásában az első kör odavágóján.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!