A csíkszeredai együttes a vasárnapi nyitómérkőzésen 76–61 arányban alulmaradt a Bukaresti Steauával szemben, a hétfő esti második fordulóban pedig a még jobb játékerőt képviselő nagyváradiakkal csapott össze.
A székelyföldiek mindössze másfél negyedig tartották a lépést a házigazdákkal, akik végig vezettek, a találkozó második részében pedig fölényes előnyt alakítottak ki. A mérkőzés viszonylag alacsony színvonalú volt, ezt jól jelzi a két csapat által szerzett pontok száma.
A csíkiak kedden 16 órától (Digi Sport 4, Look Sport) az SCMU Craiovával mérkőznek meg, amely a másik hétfői meccsen 89–76-ra legyőzte a Bukaresti Steauát.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!