A Nagyváradi CSM utánpótlás akadémiája, a BaschetStar minikosárlabda-csapata a Costinești-en zajló korosztályos kosárlabda-fesztiválra utazott vasárnap, amikor buszbalesetet szenvedett. A katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU) tájékoztatása alapján egy felnőtt meghalt, két gyermek pedig súlyosan megsérült az A2-es autópályán történt vasárnapi incidensben, emellett 18 személyt kórházba szállítottak, ők könnyebb sérüléseket szenvedtek.
Az elhunyt áldozat a klub mindössze 23 éves edzője, Marius Coman, aki nemrég bajnoki címet ünnepelt a Nagyváradi CSM U14-es alakulatával. A klub hétfőn közösségi oldalán fejezte ki részvétét a gyászoló családnak.
A Román Kosárlabda-szövetség is együttérzését fejezte ki a tragédia kapcsán az érintettekkel, és úgy döntött, gyásznappá nyilvánítja a keddi napot a hazai kosárlabdaéletben. Ennek értelmében az U10-es turné összes keddi mérkőzést elnapolják.
Több székelyföldi kosárlabdacsapat is érdekelt az utánpótlás számára kiírt kosárlabda-fesztiválon. A következő két hétben 300 csapat több mint 3000 fiú- és lánykosarasa méri össze erejét Costinești-en. A sort hétfőn az U10-es korosztályúak indították, a héten a lányok mezőnyében a Kézdivásárhelyi SE, a Gyergyószentmiklósi ISK, a Marosvásárhelyi Gladius Lucky Dragons SE és a Sepsi Elite SE, míg a fiúknál a Székelyudvarhelyi Vendor SK és Marosvásárhelyi Gladius Lucky Dragons SE méretkezik meg.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!