HIRDETÉS

Továbbjutott az Európa Kupában a Sepsi SIC

Fotó: Sánta Imre

2017. december 01., 01:23

Megvalósította célkitűzését és továbblépett a női kosárlabda FIBA Európa Kupában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC, miután a csoportkör utolsó játéknapján hétpontos különbséggel felülmúlta a szlovák Pieštanské Cajky együttesét. A következő körbe kerüléshez viszont az is kellett, hogy a kvartett másik mérkőzésén a török Hatay BB legyőzze a lengyel Energa Torun csapatát. És mivel ez utóbbi feltétel is teljesült, a zöld-fehérek az egyenes kieséses szakaszban folytatják nemzetközi szereplésüket.

2017. december 01., 01:23

Nagyszerű hangulatot varázsolt a Sepsi Arénába csütörtökön este a nagyszámú hazai közönség, de Csíkból is érkezett segítség, hiszen a Székely Légióhoz csatlakoztak a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatának szurkolói is. Zúgott a lelátó, a pályán pedig a szentgyörgyi lányok villámrajtot vettek, hiszen állva hagyták ellenfelüket, és néhány perc alatt már számottevő előnyt alakítottak ki (11–0).

A vendégek öt perc elteltével szerezték meg első találatukat, de lassan ébredezni kezdtek, és az első tíz perc végére sikerült öt pontra felzárkózniuk (15–10).

HIRDETÉS
•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

A folytatásban kiegyensúlyozódott a küzdelem, de még ekkor is úgy tűnt, hogy a zöld-fehérek különösebb izgalmak nélkül behúzzák a győzelmet, hiszen fokozatosan növelni tudták előnyüket. Adrianne Webb az első játékrész utolsó másodpercében szerzett egy hárompontos találatot, amivel a félidőben már tizenkét ponttal vezetett a háromszéki csapat (35–23).

Szünet után viszont rövidzárlat állt be a Sepsi SIC játékába, a lányok hibát hibára halmoztak, ami lehetőséget adott a szlovákoknak, hogy faragjanak hátrányukból (37–32).

Ekkor Marshall és Gödri-Părău vezetésével még összekapták magukat, de még így sem sikerült megnyugtató különbséget kialakítaniuk, és az utolsó tíz percet hétpontos előnnyel várhatták (44–37).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Az utolsó játékrész első perceiben azonban fordult a kocka, míg a zöld-fehéreknek semmi nem sikerült, addig a vendégcsapat játékosai rendre eredményesek voltak, és egy 12–0-s sorozattal átvették a vezetést (44–49).

Ekkor Marshall és Webb távoli dobásai a lehető legjobbkor találtak célba, és ezzel ismét vezetett a Zoran Mikes által irányított együttes (52–50). A szlovákok azonban nem adták fel a küzdelmet, és nem sokkal később ismét vezetéshez jutottak (52–53).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Már csak három perc volt hátra a játékidőből, amikor agresszív letámadásra váltottak a háromszékiek, ami megzavarta a vendégek játékát, és ez a véghajrában döntőnek bizonyult. A bizonytalankodó szlovákok támadásban többször is hibáztak, a zöld-fehérek pedig ezt kihasználva, a maguk javára fordították az állást (59–53).

Innen pedig már nem tudott visszakapaszkodni a vendégcsapat, így a végén a Sepsi Aréna közönsége ünnepelhette kedvenceik győzelmét és egyben a csoportkörből való továbbjutását.

A végeredmény: 64–57.

A csoportmérkőzések záró fordulójában született eredményeknek köszönhetően a Sepsi SIC odaért a D jelzésű kvartett továbbjutást jelentő második helyére, és folytathatja a küzdelmet az Európa Kupában.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

„Jól kezdtük a találkozót, és nagyon fontos volt, hogy az első negyedben néhány ellentámadással sikerült meglépnünk. Nem értem viszont, hogy a második félidőben mitől veszítettük el a lendületünket. De szerencsére a végére vissza tudtunk kapaszkodni, és csak dicséret illeti a csapatot, hogy az utolsó pillanatig harcoltak, nem adták fel a küzdelmet.

És még egy dolog: a szurkolóink nélkül ki tudja, hogyan alakult volna a vége.

A közönség volt ma a hatodik játékosunk, nagyon sokat segítettek abban, hogy ezt a meccset megnyerjük” – nyilatkozta a mérkőzés után Zoran Mikes, a Sepsi SIC edzője.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Görög csapattal kerültek össze

A szervezők már közzé is tették, hogy mely csapat lesz a háromszékiek következő ellenfele. Görög együttessel kell szembenézzenek, az Olympiakosz Pireuszt kell legyőzzék az oda-visszavágós párharcban, hogy bekerülhessenek a legjobb 16 csapat közé. Az első meccset Szentgyörgyön rendezik december 14-én.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Az Olympiakosz az A csoportból jutott tovább, ellenfelei a lettországi TTT Riga, a török Besiktas és a lengyel Gorzow voltak. Egyedül a letteket nem tudták legyőzni, mindkét meccsen kikaptak tőlük, de a többi találkozójukat megnyerték a görögök, és a második helyen végeztek.

Női kosárlabda FIBA Európa Kupa, D csoport, 6. forduló, Sepsiszentgyörgy, Sepsi Aréna, 2300 néző:
Sepsi SIC–Pieštanské Cajky 64–57 (15–10, 20–13, 9–14, 20–20)
Sepsi SIC: Webb 17 (4x3), Fontaine 12, Kress 7 (1x3), Marshall 12 (2x3), Gödri-Părău 12 – Kilin, Hamilton-Carter 4, Dzankic, Kovács, Neagu, Stoenescu, Huțanu. Edző: Zoran Mikes.
Pieštanské Cajky: Bartáková 9, Smith 3 (1x3), Slamova, Podrug 12, Páleníková 16 (1x3) – Dudasova, Mikulasikova 6, Kaspárková, Zohnová 11 (1x3). Edző: Martin Pospisil.
Játékvezetők: Ilya Putenko (orosz), Guy Simany (izraeli), Sergii Tyslenko (ukrán).

A csoport másik mérkőzésén:
Hatay BB–Energa Torun (lengyel) 66–58 (22–11, 10–13, 20–15, 14–19)

A D csoport végeredménye:
1. Hatay BB 10 pont
2. Sepsi SIC 8
3. Energa Torun 8
4. Pieštanské Cajky 8.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Így látták a szurkolók és a játékosok a sepsiszentgyörgyi hokivébét (videóval)

Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.

Osztályozó vagy kiesés – válaszút előtt a Sepsi OSK

Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.

Székelyhon

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

`
Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Krónika

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Ez is érdekelheti

Háromszor már legyőzte következő ellenfelét a Marosvásárhelyi VSK

Simán vette az első akadályt a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában. A második körben a Nagyszebeni CSU lesz az ellenfele, amelyet ebben a szezonban mindhárom alkalommal sikerült legyőznie.

Utolsó állomásához érkezett a székelyföldi kosárlabdatorna

A székelyudvarhelyi sportcsarnokban rendezik a városi kosárlabda-bajnokság négyes döntőjét. Az egész Székelyföldet lefedő torna legjobb négy csapata közé egy marosvásárhelyi és három udvarhelyi jutott be.

Kétség sem fért a Marosvásárhelyi VSK továbbjutásához

Behúzta a harmadik mérkőzést is a Marosvásárhelyi VSK a Konstancai CSM ellen a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásának első körében, így a továbbjutás mellett bebiztosította a bennmaradását.

„Ez nem egy normális szezon volt” – küzdelem, fájdalom és diadal a Sepsi-SIC női kosárcsapatánál

A szezon káosszal indult, sérülésekkel és kétségekkel folytatódott, mégis kupát és bajnoki címet nyert a Sepsi-SIC női kosárcsapata. A háromszékiek válasza egy év kihagyás után egyértelmű volt: visszavették a trónt a tengerpartiaktól.

A fővárosi zakó után stílusosan nyert a Gyergyói ISK-VSK Antares

Két mérkőzést játszott pár napon belül a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares, amiből az elsőt elveszítették, a másodikat azonban megnyerték a férfi kosárlabda 1. Liga osztályozó körében.

Fölényes sikerrel indították a rájátszást a vásárhelyi kosarasok

Egy pillanatig sem volt kérdéses a Marosvásárhelyi VSK győzelme a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásának nyitányán, előnybe került a három nyert mérkőzésig tartó párharcban.

A végére ellépett, nyolcadszor bajnok a Sepsi-SIC

Târgoviștén avatták bajnokká a Sepsi-SIC-et a női kosárlabda élvonalban, miután a sepsiszentgyörgyiek megnyerték a döntő ötödik, gyenge idegzetűeknek egyáltalán nem ajánlott összecsapását. A zöld-fehérek nyolcadik bajnoki címüket gyűjtötték be.

Fővárosi győzelemmel zárta az alapszakaszt a Marosvásárhelyi VSK

Befejeződött a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakasza, a Marosvásárhelyi VSK magabiztosan győzött a Bukaresti Rapid vendégeként, és a 10. helyről várja az alsóházi rájátszás küzdelmeit.

A legvégén kapott ki a Sepsi-SIC, az ötödik mérkőzésen dől el a bajnoki cím

Rendkívül kiélezett, szoros csatát vívott szombaton este a Sepsi-SIC és a CSM Târgoviște a Szabó Kati Sportcsarnokban. A végjátékban a vendégek voltak pontosabbak, így kiegyenlítettek az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság döntőjében.

Egy lépésre a bajnoki címtől a Sepsi-SIC

Lépéselőnybe került az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság döntőjében a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, miután hazai pályán megnyerte a CSM Târgoviște elleni párharc harmadik mérkőzését.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!