Hirdetés

Elbukott az átalakult Konstanca ellen a Sepsi-SIC

Először szenvedett vereséget Konstancától hazai környezetben a bajnokságban a Sepsi-SIC. Korábbi felvétel
Fotó: Tuchiluș Alex

Fontos megmérettetést bukott el vasárnap este a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, amely hazai környezetben szenvedett vereséget a Konstancai CSM ellen.

2025. február 16., 20:30

A tengerparti alakulat az utóbbi időben megtörte Zoran Mikes csapatának egyeduralmát, idén viszont nehéz anyagi helyzetbe került a konstancai klub, amit igyekszik kihasználni a Sepsi-SIC és a CSM Târgovişte. Fej-fej mellett halad az élen a két gárda, ezért fontos lett volna a hazaiaknak a győzelem. Az utóbbi időben viszont új idegenlégiósokkal erősített a sepsiszentgyörgyiek ellenlábasa, így sejteni lehetett, hogy szoros összecsapás várható.

Az első negyed rendkívül kiélezett csatát hozott, egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni, 20–20-ről várták a második felvonást. Ekkor viszont megtört a háromszékiek lendülete, a vendégcsapat pedig ezt könyörtelenül kihasználta, 41–33-ra vezetett a Konstanca a szünetben.

Hirdetés

A harmadik játékrész viszont már a házigazdáé volt, Zoran Mikes lányai ledolgozták hátrányukat és ismét döntetlenre mentették az eredményt, 55–55-ről várták az utolsó tíz percet. A negyedik negyedet jobban kezdte Sepsi-SIC ellenlábasa, gyorsan ellépett, ezt a hátrányt pedig már nem tudta ledolgozni a sepsiszentgyörgyi csapat, 82–76-ra nyert a Konstancai CSM, amely a tavalyi kupamérkőzés után most a bajnokságban is először győzött Háromszéken.

Mivel a másik vasárnapi találkozón a CSM Târgoviște hosszabbítás után 86–80-ra kikapott a harmadik helyezett Aradi FCC Baschet otthonában, így az akapszakasz utolsó fordulója előtt a Sepsi-SIC nem került lépéshátrányba az első helyért folytatott harcban.

Női kosárlabda, élvonalbeli bajnokság, 13. forduló:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC–Konstancai CSM 76–82 (20–20, 13–21, 22–14, 21–27).
A hazaiak pontszerzői: Gereben 19, Mikes 2, Armanu 11, Cătinean 4, Belegante, Robinson 14, Mérész 4, Johnson 22, Toma.

A kupa elődöntőjében visszavághatnak Konstancának

Kisorsolták szombaton a női kosárlabda Román Kupa elődöntőjének párosításait. A négyes döntő tornát március 1-jén és 2-án Aradon rendezik. A legjobb négy között a Sepsi-SIC a Konstancai CSM-vel, az Aradi FCC Baschet a CSM Târgoviștével csap össze a döntőbe jutásért.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Az elejét megnyomta, száznál is több pontot dobott a Marosvásárhelyi VSK

Megtartotta idegenbeli veretlenségét a Marosvásárhelyi VSK a férfi kosárlabda-bajnokság élvonalában. Az 5. fordulóban a Petrolul Ploiești otthonában magabiztosan nyert.

Nagyon elverte a kosárbajnokot a Sepsi-SIC

A Sepsi-SIC több mint százpontos győzelmet aratott a Bukaresti Rapid ellen a női kosárlabda-bajnokság ötödik fordulójában. A szombati bajnokira a címvédő a sok sérült miatt ifjúsági játékosokkal utazott el.

Tapadt ellenfelére, végül alulmaradt az gyergyószentmiklósi kosárcsapat

Sokáig látótávolságon belül tartotta a vendég Dévát a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares, de egyenlíteni, fordítani nem sikerült. Kercsó Zoltán együttese hazai pályán vereséget szenvedett a férfi kosárlabda Liga I-ben.

Fordítani tudott, megszerezte az első hazai bajnoki győzelmét a Marosvásárhelyi VSK

Hátrányból felállva győzte le a Bukaresti Steauát a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának negyedik fordulójában.

Súlyos vereséggel indította a szezont a gyergyószentmiklósi kosárlabdacsapat

Kolozsváron vendégszerepelt a Gyergyószentmiklósi ISK VSK Antares a férfi kosárlabda 1. Liga vasárnapi játéknapján. Nem indult jól a szezon a gyergyóiaknak, 55 pontos különbséggel maradtak alul.

Megőrizték előnyüket a végjátékban a Marosvásárhelyi VSK kosarasai

Értékes győzelmet aratott a CS Vâlcea 1924 vendégeként a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 3. fordulójában.

Újra nyert a fővárosban a Sepsi-SIC kosárcsapata

A harmadik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a Sepsi‑SIC, szombaton délután 80–72-re nyert a Bukaresti Sportul Studențesc otthonában az élvonalbeli női kosárlabda‑bajnokság 3. fordulójában.

Megismerte ellenfelét a Román Kupa következő körében a Marosvásárhelyi VSK

Kisorsolták a férfi kosárlabda Román Kupa második fordulójának párosításait, az első körből továbbjutott Marosvásárhelyi VSK a CSO Voluntari együttesével találkozik.

Halasztást kért a bajnokságban a gyergyói kosárcsapat

Elrajtolt a férfi kosárlabda Liga I 2026–2027-es idénye, a Gyergyói ISK VSK Antares azonban az első fordulós meccsének halasztását kérte. Kercsó Zoltán edző az U14-es fiúválogatott szakvezetője lett és ott voltak feladatai az elmúlt hétvégén.

Elveszítette első hazai bajnokiját a marosvásárhelyi kosárcsapat

Vereséggel zárta első hazai bajnokiját a Marosvásárhelyi VSK, szombaton este szoros csatában 91–85-re kikapott a CSO Voluntari-tól az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság 2. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!