A tavalyi évhez hasonlóan, idén is összesen 7 fiú- és 4 lánycsapat vett részt, a torna két nap alatt, december 27-28-án zajlott a Márton Áron- és a Segítő Mária Gimnáziumok mögötti, Kós Károly utcai sportcsarnokban.
A fiúcsapatokat két csoportra osztották, az A jelűben négy, a B-ben három együttes harcolt a továbbjutásért. Mindkét csoportból az első két-két együttes jutott az elődöntőbe, ahol keresztmérkőzések következtek (A1–B2 és B1–A2). Az elődöntők győztesei a nagydöntőben csaptak össze, míg a vesztesek a bronzmérkőzésen küzdöttek meg egymással.

A férfi torna dobogósai: 1. hely: 2010–2011-es évfolyam, 2. hely: 2017–2020-as évfolyam, 3. hely: 2007–2009-es évfolyam.
A lányoknál körmérkőzéses rendszerben zajlottak a mérkőzések, ahol minden csapat játszott mindenkivel.
A lányok tornájának végeredménye: 1. hely: 2003–2014-es évfolyam, 2. hely: 1995–2002-es évfolyam, 3. hely: 2020–2023-as évfolyam.

A torna hangulata családias volt, és nemcsak a versenyről szólt, hanem közösségi eseményként is szolgált, amely összehozta a különböző generációkat és évfolyamokat.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!