A több évtizedes hagyománynak örvendő csíkszeredai kosárlabda Nagy Rezső Emléktorna idei kiírásán öt lány- és öt fiúcsapat vett részt – az együtteseket a gimnázium korábbi éveiben, évtizedeiben végzett diákokból alakultak. Egy-egy csoportban zajlottak a mérkőzések, a csoporton belül pedig mindenki játszott mindenkivel. A torna helyszíne a Márton Áron- és a Segítő Mária gimnáziumok mögötti, Kós Károly utcai sportcsarnok volt.
A lányoknál az első helyre két együttes is esélyes volt, mivel 3-3 nyert mérkőzéssel zárták a tornát, de pontarányok szempontjából a nyertes a 2018–2021-es csapat zárt, a második a 2020–2022, míg a harmadik helyet az 1995–2002-es évfolyamok gárdája szerezte meg.
A fiúknál a győztes a 2007–2009-es évfolyamok csapata lett négy nyert mérkőzéssel, a második és harmadik pozícióra három együttes pályázott, mindhárman két-két győzelemmel zártak. A dobott és kapott pontok arányát nézve, végül a második helyen a 2017–2020-as évfolyamok végeztek, a dobogó alsó fokára pedig a 2003-as gárda állhatott.
Idén a csapatok önrészével, illetve a Bethlen Gábor Alapnál (BGA) nyert pályázati pénzzel sikerült emelni a torna vizuális színvonalát. „Egyedi kivitelezésű mezeket tudtunk beszerezni, amelyeket mindenki örömmel hordott, visszaemlékezve a középiskolás sportolás élményeire. Játékvezetők is segítették a torna lezajlását, több mérkőzés végső eredménye pedig hosszabbításban dőlt el, ez is mutatva a csapatok közel hasonló játékerejét” – mondták el a Székely Sport érdeklődésre a szervezők.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!