Hirdetés

Tét nélkül játssza le a bajnoki középszakaszt a Sirius KK

Kiss István szerint többre lehetett volna képes az általa vezetett együttes. Archív
Fotó: Haáz Vince

2018. február 14., 13:34

Elégedetlenségének adott hangot a játékosok hozzáállásával kapcsolatban az élvonalban sereghajtó Marosvásárhelyi Sirius KK női kosárlabdacsapatának elnöke. Kiss István szerint a bajnokság alapszakaszában az egyéni teljesítmények elmaradtak a várakozásoktól.

2018. február 14., 13:34

Még egy hónapig szünetel a női kosárlabda Nemzeti Liga, majd március közepén következnek a két külön csoportban (felső- és alsóházban) rendezendő középszakasz mérkőzései. A mezőnyben mindössze egy győzelemmel biztosan utolsó helyezett Marosvásárhelyi Sirius KK a 6–9. helyezettek tornáján lesz érdekelt.

Feljebb kapaszkodni már nem lehet, így semmilyen tét nélkül játsszuk le a tornát

– mondta az együttest vezető Kiss István, aki ismertette, pénteken dől el, hogy hol tartják a március 16. és 18. között esedékes megmérettetést, de egyetlen klub sem vállalja a rendezést. Ez nem egyedi eset, a szövetség pedig valószínűleg kjelöli majd a helyszínt.

Mindaddig megrendezik a Román Kupa nyolcasdöntőjét Sepsiszentgyörgyön (február 23–25.), ahol a Sirius KK a kilenccsapatos élvonalbeli mezőnyből egyedüliként nem vesz részt.

A marosvásárhelyi együttesnek nincs esélye bejutni a rájátszásba, így számára már a középszakasz tornája után befejeződik a szezon. Kiss István közölte, ennek ellenére a nyári szünetig még folytatják az erőnléti edzéseket, majd utána

eldöntik, hogy mely játékosokra számítanak a következő idény előkészítésére.

Hozzátette, addig már azt is tudniuk kell, hogy mi lesz a tervezett Városi Sportklub megalakulásával, és hogy egyáltalán számíthatnak-e támogatásra, és ha igen, akkor milyen szintűre.

Hirdetés

Kiss István elégedetlenségét fejezte ki a csapat alapszakaszban nyújtott játékával: meglátása szerint ez nem csak az anyagi gondoknak tudható be, hiszen a játékosok hozzáállása nem volt megfelelő, és nem tudták teljesíteni az előzetes elvárásokat. Mindemellett úgy véli, a gyenge eredmények elérésében az is közrejátszott, hogy legalább öt mérkőzésükön kétes játékvezetői döntések is hátráltatták őket.

Nyárig eldől, kik maradnak a csapatnál. Archív •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Nyárig eldől, kik maradnak a csapatnál. Archív
Fotó: Haáz Vince

A klubvezető megfelelő teljesítményt vár el viszont a klub másodosztályú csapatától (amelynél az élvonalbeli együttestől több játékos is játszik) a bajnokság február 28. és március 4. közötti döntő tornáján,

ahol céljuk minél előkelőbb helyen, lehetőleg az első négy között végezni, ez ugyanis bónuszokat jelent a jövőre nézve.

Ennek a tornának a megszervezését viszont már kérte a Sirius KK, mivel előnyősebb hazai pályán játszani, mint fizetni a több napos kiszállást.

Az alapszakasz végeredménye:
1. Sepsi SIC 31 pont (15 győzelem/1 vereség)
2. Szatmárnémeti 27 (11/5)
3. Brassó 25 (9/7)
4. Alexandria 24 (8/8)
5. Kolozsvár 24 (8/8)
6. Arad 24 (8/8)
7. Temesvár 22 (6/10)
8. Gyulafehérvár 21 (6/10)
9. Marosvásárhely 17 (1/15)
A Galaci Phoenix kiszállt a bajnokságból, eredményeit törölték.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Váratlan történelmi igazolás: magyar játékost szerződtet a Steaua

Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.

Először van Székelyföldön, Kleinheisler szerint erős bajnokságba érkezett

Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.

Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

`
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ez is érdekelheti

Alaposan megszórta bukaresti ellenfelét a Sepsi-SIC

Kiütéses győzelemmel tudta le utolsó idegenbeli mérkőzését a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, amely egy híján dupla annyi pontot dobott, mint ellenfele.

Nagy verést kaptak a fővárosiaktól a marosvásárhelyi kosarasok

Nem tudott javítani hazai pályán az előző fordulóban elszenvedett idegenbeli vereségért a Marosvásárhelyi VSK, amely péntek este nagy különbséggel kapott ki a Bukaresti Steauától az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 21. fordulójában.

Románia három utánpótlás kosárlabda-Eb-t rendez ebben az évben

Történelmi sikert könyvelhet el a romániai kosárlabda: a FIBA Europe döntése értelmében 2026 nyarán három utánpótlás Európa-bajnokságot is Romániában rendeznek. Egyetlen évben, egy országban korábban még nem volt példa erre.

Megérezte a hiányzókat a nagyszebeni kiszállásán a marosvásárhelyi kosárcsapat

Már a mérkőzés elején hátrányba került és végig futott az eredmény után a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat Nagyszebenben, ahol nem tudta elkerülni a vereséget.

Hibátlanul nyerte meg az alapszakaszt a Kézdivásárhelyi SE

A Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata pénteken és szombaton Ploiești-en, a Prahova otthonában játszotta le az 1. Liga alapszakaszának hetedik, utolsó fordulójának mérkőzéseit, és két újabb győzelemmel tette fel a koronát a szezonbeli teljesítményére.

Hatalmas verést mért brassói ellenfelére a Sepsi-SIC

Egy pillanatig sem volt kérdés a győztes kiléte: a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC ellentmondást nem tűrő játékkal, kiütéses győzelmet aratott a sereghajtó Brassói CSU ellen péntek este a női kosárlabda élvonal 16. fordulójában.

Országos elődöntőbe jutott a Csíkszeredai VSK U17-es kosárlabdacsapata

Mindhárom hazai mérkőzését megnyerte, ezzel bejutott az országos U17-es kosárlabda-bajnokság elődöntőjébe a Csíkszeredai VSK utánpótláscsapata.

Fölényesen vezetett, mégis megszenvedett a győzelemért a marosvásárhelyi kosárcsapat

Sokáig úgy tűnt, hogy magabiztosan nyeri meg a hazai mérkőzését a Marosvásárhelyi VSK, ám a Petrolul Ploiești a végjátékban kemény küzdelemre késztette.

Idegenben nyerte meg a rangadót, tovább üldözi az éllovast a Sepsi-SIC

Sokáig kemény ellenállásba ütközött a Sepsi-SIC a CSM Târgoviște otthonában, de a harmadik negyedben eldöntötte a mérkőzést. A háromszéki gárda fontos idegenbeli győzelemmel kapaszkodott vissza az élmezőnybe.

Bele a sűrűjébe – két fronton kell helytálljon a Marosvásárhelyi VSK

Zsúfolt időszak vár a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatára, amely szűk másfél hét alatt három bajnoki mérkőzést is játszik, utána pedig a Román Kupa nyolcas döntőjében lesz érdekelt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!