A bajnoki mezőnyben mindössze kilenc együttes érdekelt, amelyek 18 forduló keretében oda- és visszavágókat játszanak az alapszakaszban (mindegyik fordulóban egy csapat szabadnapos lesz), majd felsőházi rájátszásban folytatódik a küzdelem. Ebben az évben tíz játéknapot rendeznek, miután letudják az odavágókat, lejátszanak egy fordulót a visszavágó-sorozatból is, amely január 13-án folytatódik és március közepéig tart. Ezt követően az első nyolc helyezett bejut a felsőházi rájátszásba, míg a kilencedik számára befejeződik a bajnokság.
A Marosvásárhelyi VSK a szeptember 30-i nyitófordulóban a bajnoki címre hajtó és jelentősen megerősödött Konstancai CSM vendége lesz. Az első hazai mérkőzésüket október 14-én játsszák, amikor a másik dobogóra esélyes csapatot, az Aradi ICIM-et fogadják. Ezt követően sorrendben a Bukaresti Rapiddal, a Brassói Olimpiával, a Kolozsvári U-val, a Kézdivásárhelyi SE-vel, a CSM Târgoviștével, és végül a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC-kel találkoznak, a címvédő ellen december 23-án hazai pályán zárják az odavágókat.
A bajnoki rajtot megelőzően a romániai női kosárlabdaszezon ezen a hétvégén a Román Kupa első körével kezdődik. A marosvásárhelyi együttes a Kézdivásárhelyi SE ellen játszik, az első mérkőzésen szombaton 17 órától idegenben lép pályára, a hazai visszavágót pedig két héttel később, október 7-én rendezik.
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Nemcsak tehetséges kézilabdázó Kerekes Éva, hanem igazi művészlélek. A nyári szünetben azzal bizonyította művészi vénáját, hogy egy szívügyének számító projektet valósított meg: kifestette egykori iskolájának falait.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!