Hosszú évekig uralta a hazai bajnokságot a háromszéki együttes, tavaly azonban megszakadt a remek sorozat: a Konstancai CSM letaszította a trónról, ráadásul Zoran Mikes csapata még a döntőbe sem jutott be. Idén a tengerparti klubnak nincs esélye a fináléba kerülésre, a Sepsi-SIC viszont az aradiakkal küzd meg a döntőért.
Jól ismeri egymást a két fél, eddig összesen 28 alkalommal találkoztak, ebből 23-szor a zöld-fehér mezesek örülhettek a végén. Az Aradi FCC Baschet hosszú évekig nem talált ellenszert a sepsiszentgyörgyiek játékára, az utóbbi időben azonban többször is sikerült meglepnie őket. A hírek alapján egyik alakulatnál sincsenek friss sérültek, így a legerősebb formációban léphetnek pályára.
A két győzelemig tartó párharc első mérkőzését szombaton 19 órától játsszák Sepsiszentgyörgyön, a második találkozót pedig jövő héten szerdán rendezik Aradon.
A másik ágon a CSM Târgoviște és a Bukaresti Rapid csap össze, ahol előbbi határozottan esélyesebbnek számít. Az örökmérleg nem a fővárosiaknak kedvez, és az aktuális forma is a Dâmbovița megyei alakulat sikerét vetíti előre.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!