Hirdetés

Tartalékosan is győzött a Sepsi-SIC

Fotó: Sánta Imre

2018. november 25., 16:49

Több kulcsemberét nélkülözve aratott tízpontos sikert a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a női kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 7. fordulójában a valamikor szebb napokat is látott Aradi ICIM ellen. A háromszékiek továbbra is őrzik veretlenségüket és magabiztosan vezetik a bajnoki rangsort.

2018. november 25., 16:49

Annemarie Gödri-Părău és Jovana Pašić sérülés miatt nem léphetett pályára, Dominique Allen pedig vízumgondok miatt nem tudott időben csatlakozni csapatához, így Zoran Mikes vezetőedző az ő játékára sem számíthatott a szombat esti mérkőzésen.

Hiányukban a zöld-fehérek játéka döcögősen indult, a vendégeknek pedig sikerült kiegyensúlyozottá tenni az első negyedet. Szoros kezdés után a címvédő adott pillanatban ugyan hét ponttal is vezetett (21–14), azonban ekkor Miljan Medvedj időt kért, és ezt követően csapata egy 8–0-s sorozattal a maga javára fordította az állást (21–22).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Ezt követően összeszedték magukat a házigazdák, Higgins a palánk alatt remekelt, távolról pedig Ghizilă és Solopova célzott pontosan, így a zöld-fehérek nemsokára újból előnyhöz jutottak (34–26).

A túloldalon minderre csak Fodor tudott válaszolni, viszont a cserepadról érkező Slamová lendületben tartotta a háromszékieket, akik húszpercnyi játékidő után tizenkét pontos előny birtokában várhatták a folytatást (42–30).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

A szünet utáni kezdést ismét a vendégek kapták el jobban, Fodor, Hadzović és Mercea rendre betalált a gyűrűbe, és sikerült is felzárkózniuk négy pontra (42–38).

A címvédő részéről csak öt perc elteltével érkezett válasz, amikor Slamová egymás után háromszor volt eredményes (48–40). Az aradiak azonban nem adták fel a küzdelmet, folyamatosan csökkentették hátrányukat, majd Dzombeta három pontot érő találata nyomán elolvadt a zöld-fehérek előnye (50–49).

Hirdetés

Az utolsó tíz percre azonban elfáradtak a vendégek, támadásban sok labdát eladtak, Zoran Mikes tanítványai pedig éltek a felkínált lehetőségekkel, és Whitted, Slamová, valamint Higgins pontjainak köszönhetően nemsokára ismét megnyugtató különbséggel vezettek (60–50).

Ezt a tízpontos előnyt aztán sikerült is megőrizniük a találkozó végéig, és a mérkőzés ideje alatt nyújtott hullámzó teljesítményük ellenére is behúzták a kötelező győzelmet. A végeredmény: 68–58.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

A szentgyörgyieknél pályára lépett a frissen igazolt Nagy Ildikó, aki az előző szezonokban épp az Aradi ICIM-et erősítette. Jól tevékenykedett a palánk alatt, ötször is megkaparintotta a játékszert.

A háromszékiek a jövő héten a szibériai Krasznojarszkba utaznak, ahol november 28-án, szerdán 14.10-kor az Európa Kupa csoportkörének 4. fordulójában a WBC Jenyiszej vendégeiként lépnek pályára.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

A hazai pontvadászatban pedig legközelebb december 2-án, vasárnap 17 órakor játszanak a Brassói Olimpia otthonában.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, A csoport, 7. forduló, Sepsi Aréna, 1200 néző:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC–Aradi ICIM 68–58 (21–22, 21–8, 10–19, 16–9)
Sepsi-SIC: Higgins 21, Ghizilă 11 (1x3), Solopova 6, Whitted 6, Șipoș 5 (1x3). Cserék: Slamová 17 (2x3), Nagy 1, Kovács 1, Demeter, Ioachim, Jankó. Edző: Zoran Mikes.
Arad: Fodor 13 (1x3), Dzombeta 12 (2x3), Hadzovic 11 (1x3), Burdgess 8, Neagu 2. Cserék: Harrison 5, Ardelean 4, Mercea 3, Bartók, Ciotîr. Edző: Miljan Medvedj.
Játékvezetők: Csender Andrada Mónika, Amalia Marchiș, Tiberiu Șerbulea.

További mérkőzések:
Szatmárnémeti VSK–Brassói Olimpia – szerda, 18 óra
Kolozsvári U–CSM Târgoviște – december 11.

Ranglista:
1. Sepsi-SIC 14 pont (7 győzelem/0 vereség)
2. Brassó 10 (4/2)
3. Szatmárnémeti 8 (3/2)
4. Arad 8 (2/4)
5. Târgoviște 8 (2/4)
6. Kolozsvár 6 (0/6)

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Nem hosszabbítják meg a szerződését, távozik a fiatal védő Sepsiszentgyörgyről

Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.

Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Bő egy évtized után visszatért Marosvásárhelyre a szerb mester

Új vezetőedzőt nevezett ki a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, a tapasztalt szerb szakember, Srecko Sekulovic több mint tíz év után újra a város együttesét irányítja.

Idegenbeli sikerrel megnyerte párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Véget ért a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának szezonja, miután az alsóházi rájátszás harmadik körében a második, idegenbeli mérkőzésen is legyőzte a Brassói Coronát, és ezzel a 13. helyen zárta az élvonalbeli bajnokságot.

Jön a szokásos döntő: Kolozsvár–Nagyvárad csata a kosárbajnoki címért

Idén is a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK vívja a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság döntőjét, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Fölényes győzelemmel került előnybe a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat

Negyven pontos különbséggel nyerte meg a Brassói Corona elleni első mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 13. helyéért zajló párharcban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!