Hirdetés

Szünetig szoros volt, végül fölényesen nyertek a vásárhelyiek Csíkban

Fotó: Gábos Albin

2019. január 19., 21:08

Nem született meglepetés a VSK Csíkszereda–Marosvásárhelyi VSK mérkőzésen a férfi kosárlabda-bajnokság középszakaszának nyitófordulójában. A két székelyföldi együttes eddigi összecsapásaihoz hasonlóan, szombaton este is a vásárhelyiek nyertek.

2019. január 19., 21:08

A Lászlófy Botond által felkészített csíki csapat színeiben bemutatkozott Andrei Damian, akit a felbomlott Cuza Sport Brăila együttesétől igazoltak át. Újra játszott Djordje Simeunovic, a szerb játékosnak sikerült megszerezni a román tartózkodási vízumot. A másik oldalon a vásárhelyieknél visszatért sérüléséből a csapatkapitány Sánta Szabolcs. 

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Hirdetés

Jól kezdett a hazai együttes, az első tíz perc után meglepetésre kilenc ponttal vezetett. Ezután viszont a vendégek akarata érvényesült, akik támadásban és védekezésben is jobban teljesítettek.

A győzelmet a harmadik játékrészben biztosította be a vásárhelyi csapat, amikor helybenhagyta a hazaiakat, a végéig pedig könnyedén megőrizte előnyét. 

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

A következő hétvégi fordulóban a marosvásárhelyiek a Bukaresti Rapidot fogadják, a csíkiak pedig Zsilvásárhelyen vendégszerepelnek.

Férfi kosárlabda, Nemzeti Liga, középszakasz, Kék csoport, 1. forduló:

VSK Csíkszereda–Marosvásárhelyi VSK 70–88 (24–15, 12–20, 11–27, 23–26)
Csíkszereda: Andre Pierce 26 (1), Djordje Simeunovic 17 (2), Matevz Magusar 13, Adrian Movileanu 6 (2), Raul Olariu 4, László Arnold 2, László Botond 1, Andrei Damian 1. Játszott még: Zerkula Zoltán.
Marosvásárhely: Goran Martinic 22 (1), Sánta Szabolcs 18, Ernests Kalve 16 (2), Alin Borșa 8, Engi Dávid 8 (2), Steff Norbert 7, Vladislav Solopa 4, Kilyén Örs 3 (1), Bölöni Tamás 2. Játszott még: Daniel Ștețca, Kurcsi Norbert, Szilveszter Botond.

További mérkőzések:
Bukaresti Rapid–Máramarosszigeti VSK 81–77 (18–26, 19–10, 13–17, 31–24)
CSM Focșani–Zsilvásárhelyi ACS – vasárnap 17.00

Ranglista:

1. Marosvásárhelyi VSK 37 pont (18 győzelem/1 vereség)
2. Máramarosszigeti VSK 33 (13/7)
3. CSM Focșani 29 (11/7)
4. Zsilvásárhelyi ACS 29 (11/7)
5. Bukaresti Rapid 28 (9/10)
6. VSK Csíkszereda 26 (7/12).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Nem hosszabbítják meg a szerződését, távozik a fiatal védő Sepsiszentgyörgyről

Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Bő egy évtized után visszatért Marosvásárhelyre a szerb mester

Új vezetőedzőt nevezett ki a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, a tapasztalt szerb szakember, Srecko Sekulovic több mint tíz év után újra a város együttesét irányítja.

Idegenbeli sikerrel megnyerte párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Véget ért a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának szezonja, miután az alsóházi rájátszás harmadik körében a második, idegenbeli mérkőzésen is legyőzte a Brassói Coronát, és ezzel a 13. helyen zárta az élvonalbeli bajnokságot.

Jön a szokásos döntő: Kolozsvár–Nagyvárad csata a kosárbajnoki címért

Idén is a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK vívja a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság döntőjét, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Fölényes győzelemmel került előnybe a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat

Negyven pontos különbséggel nyerte meg a Brassói Corona elleni első mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 13. helyéért zajló párharcban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!