Az első kosarat a vendégek dobták a szombati koradélutáni mérkőzésen, de a játékidő első felében ez volt az egyetlen alkalom, amikor a bukarestieknél volt a vezetés. A szárhegyi sportcsarnokban helyet foglaló nézők egy igen izgalmas játékot láthattak, ahol rendre a gyergyóiak vezettek néhány ponttal, a fővárosiak pedig folyamatosan a sarkukban loholtak.
A helyzet a harmadik negyedben változott meg egy rövid időre, a Stiințaa a játékrész elején 39–39-re egyenlítve utolérte Lokodiékat, és át is vette a vezetést, de a legnagyobb előnye hatpontos volt, hiszen a házigazdák sem engedték őket komolyabban dominálni. A visszazárkózás még ebben a negyedben sikerült, amikor 51–51 lett az állás, majd ettől kezdve nem szaladt már ki a gyergyói kosarasok kezéből a vezetés.
Továbbra is nagyon szoros volt a küzdelem, de már pár pontnyi előny mindig a hazai oldalon volt. A végső dudaszó pillanatában pedig 77–69 volt az eredmény, azaz újabb győzelmet ünnepelhetett a gyergyószentmiklósi csapat.
„Ez egy fontos győzelem volt, mert a Știința Bukarest kvalifikációs joggal rendelkezik, és ennek a mérkőzésnek az eredményét visszük magunkkal a második fordulóba. Nagyon sokat elemeztem a játékukat, tudtam, tudtuk, hogy van két nagyon technikás játékosuk, akik szeretnek betörni, ezeket próbáltuk levédekezni, és talán egy hibát leszámítva sikerült is.
– összegzett Kercsó Zoltán, az ISK-VSK edzője a meccs után.
Nem sokat pihenhettek a Sepsi OSK játékosai, hétfőn ugyanis megkezdték a felkészülést a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényére. Sok a kérdés, de az viszont biztos, hogy az első tréningen több ismerős arc is feltűnt.
Távozik a Sepsi OSK korábbi csapatkapitánya, Denis Haruț, aki a Szuperligába való feljutás után elsőként hagyta el a klubot, és megegyezett az élvonalbeli tagságot szintén kiharcoló FC Voluntari-jal.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!