Hirdetés

Szibériában lefagyott a Sepsi-SIC játéka

Fotó: Miska Brigitta

2018. november 29., 08:34

Húszpontos vereséget szenvedett a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a női kosárlabda Európa Kupa csoportküzdelmeinek 4. fordulójában az orosz WBC Jenyiszej vendégeként. A kudarc következtében a háromszékiek továbbjutási esélyei jelentős mértékben csökkentek, de a hátralevő két mérkőzésüket megnyerve még továbbléphetnek csoportjukból.

2018. november 29., 08:34

Húszórás utazás után érkeztek Krasznojarszkba a zöld-fehérek, és az ezzel járó fáradtság rá is nyomta bélyegét a csapat játékára, hiszen a mérkőzés számos elemében nem tudtak felnőni ellenfelük szintjére.

Hiába indult biztatóan a találkozó és szereztek vezetést a szentgyörgyiek Whitted, valamint Higgins révén (0–4), előnyüket csak néhány percig tudták tartani. A hazaiak hamar megtörték ezt a kezdeti lendületet, és megfordították az állást (11–6), majd az első negyed végére már számottevő különbséget alakítottak ki (24–16).

•  Fotó: Miska Brigitta Galéria

Fotó: Miska Brigitta

A folytatásban Nagy Ildikó és Angelika Slamová találataival szorosabbá vált az eredmény (26–20), de itt megtorpantak Zoran Mikes tanítványai, következetes hibáikat az oroszok nem hagyták büntetlenül, és egy 17–0-s sorozattal már tetemes előnyt dolgoztak ki (43–20).

A zöld-fehérek hat perc elteltével találtak be ismét a gyűrűbe, előbb Solopova, majd Higgins volt eredményes (43–25), de a túloldalon azonnal érkezett is a válasz Mavunga és Hines-Allen révén, amivel a találkozó felénél huszonkét ponttal vezettek a házigazdák (49–27).

•  Fotó: Miska Brigitta Galéria

Fotó: Miska Brigitta

Szünet után egy nagy adok-kapok alakult ki a pályán, a két csapat felváltva növelte pontjainak számát, majd az agresszív védekezésre váltó háromszékiek Slamová és Solopova találatainak köszönhetően felzárkóztak tizenkét pontra (56–44).

Az oroszok részéről csak Namok tudott válaszolni egy hárompontos dobással, de ez sem törte meg a zöld-fehérek lendületét, akiknek sikerült ledolgozni az első félidőben összeszedett hátrányuk felét (59–48).

Következett az utolsó tíz perc, amelynek elején Slamová kétszer is pontosan célzott (59–52), és ekkor felcsillanni látszott a remény, hogy Zoran Mikes tanítványai képesek akár fordítani is.

•  Fotó: Miska Brigitta Galéria

Fotó: Miska Brigitta

Időkérés után felébredtek azonban a hazaiak is, akik egy 9–0-s részeredménnyel gyorsan lenyugtatták a kedélyeket (68–52), majd néhány perc elteltével visszaállították huszonkét pontos előnyüket (78–56).

Így a mérkőzés vége már nem tartogatott izgalmakat, az orosz csapat meggyőző fölénnyel nyerte a találkozót. A végeredmény: 83–63.

A háromszékiek december 5-én a török Mersin BSB otthonában feledtethetik kudarcukat, addig azonban egy hazai bajnoki mérkőzés is vár még a zöld-fehérekre, akik december 2-án, vasárnap 17 órakor a Brassói Olimpia vendégeiként lépnek pályára.

Hirdetés

Női kosárlabda, Európa Kupa, D csoport, 4. forduló, Krasznojarszk, Sever Aréna:
WBC Jenyiszej–Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 83–63 (24–16, 25–11, 10–21, 24–15).
Jenyiszej: Mavunga 28, Hines-Allen 13 (1x3), Goldjreva 9 (1x3), Kirjanova 6 (1x3), Marcsenkova 5 (1x3). Cserék: Namok 14 (2x3), Doroseva 6 (1x3), Edomaka 2, Vorobeva, Dorovszkij, Grigoreva. Edző: Olga Sunejkina.
Sepsi-SIC: Slamová 20 (2x3), Solopova 12 (3x3), Gödri-Părău 8, Whitted 8, Higgins 8. Cserék: Ghizilă 5 (1x3), Nagy 2, Kovács, Allen, Șipoș, Demeter, Pašić. Edző: Zoran Mikes.
Játékvezetők: Henri Hilke (finn), Mihkel Männiste (észt), Davor Gudelj (svéd).

A csoport másik mérkőzésén:
Orman Genclik–Mersin BSB 62–58 (14–14, 14–15, 21–20, 13–9).

A D csoport állása:
1. Orman Genclik 7 pont (3 győzelem/1 vereség)
2. WBC Jenyiszej 7 (3/1)
3. Sepsi-SIC 5 (1/3)
4. Mersin BSB 5 (1/3)

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Váratlan történelmi igazolás: magyar játékost szerződtet a Steaua

Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.

Először van Székelyföldön, Kleinheisler szerint erős bajnokságba érkezett

Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.

Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

`
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ez is érdekelheti

Alaposan megszórta bukaresti ellenfelét a Sepsi-SIC

Kiütéses győzelemmel tudta le utolsó idegenbeli mérkőzését a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, amely egy híján dupla annyi pontot dobott, mint ellenfele.

Nagy verést kaptak a fővárosiaktól a marosvásárhelyi kosarasok

Nem tudott javítani hazai pályán az előző fordulóban elszenvedett idegenbeli vereségért a Marosvásárhelyi VSK, amely péntek este nagy különbséggel kapott ki a Bukaresti Steauától az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 21. fordulójában.

Románia három utánpótlás kosárlabda-Eb-t rendez ebben az évben

Történelmi sikert könyvelhet el a romániai kosárlabda: a FIBA Europe döntése értelmében 2026 nyarán három utánpótlás Európa-bajnokságot is Romániában rendeznek. Egyetlen évben, egy országban korábban még nem volt példa erre.

Megérezte a hiányzókat a nagyszebeni kiszállásán a marosvásárhelyi kosárcsapat

Már a mérkőzés elején hátrányba került és végig futott az eredmény után a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat Nagyszebenben, ahol nem tudta elkerülni a vereséget.

Hibátlanul nyerte meg az alapszakaszt a Kézdivásárhelyi SE

A Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata pénteken és szombaton Ploiești-en, a Prahova otthonában játszotta le az 1. Liga alapszakaszának hetedik, utolsó fordulójának mérkőzéseit, és két újabb győzelemmel tette fel a koronát a szezonbeli teljesítményére.

Hatalmas verést mért brassói ellenfelére a Sepsi-SIC

Egy pillanatig sem volt kérdés a győztes kiléte: a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC ellentmondást nem tűrő játékkal, kiütéses győzelmet aratott a sereghajtó Brassói CSU ellen péntek este a női kosárlabda élvonal 16. fordulójában.

Országos elődöntőbe jutott a Csíkszeredai VSK U17-es kosárlabdacsapata

Mindhárom hazai mérkőzését megnyerte, ezzel bejutott az országos U17-es kosárlabda-bajnokság elődöntőjébe a Csíkszeredai VSK utánpótláscsapata.

Fölényesen vezetett, mégis megszenvedett a győzelemért a marosvásárhelyi kosárcsapat

Sokáig úgy tűnt, hogy magabiztosan nyeri meg a hazai mérkőzését a Marosvásárhelyi VSK, ám a Petrolul Ploiești a végjátékban kemény küzdelemre késztette.

Idegenben nyerte meg a rangadót, tovább üldözi az éllovast a Sepsi-SIC

Sokáig kemény ellenállásba ütközött a Sepsi-SIC a CSM Târgoviște otthonában, de a harmadik negyedben eldöntötte a mérkőzést. A háromszéki gárda fontos idegenbeli győzelemmel kapaszkodott vissza az élmezőnybe.

Bele a sűrűjébe – két fronton kell helytálljon a Marosvásárhelyi VSK

Zsúfolt időszak vár a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatára, amely szűk másfél hét alatt három bajnoki mérkőzést is játszik, utána pedig a Román Kupa nyolcas döntőjében lesz érdekelt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!