Amint azt Szőcs Lehel szervező elmondta, Csíkszeredában szokták rendezni ezeket a viadalokat, de azt értékelve, hogy ott mindig akad legalább egy gyergyói kosárcsapat a mezőnyben, ezúttal ide hozták a játékot. A házigazda gyergyóiak csíkszeredai, székelyudvarhelyi, kézdivásárhelyi és marosvásárhelyi ellenfeleket láttak vendégül.
A 10 fiúcsapat két csoportra osztva körmérkőzést vívott, majd az ott elért helyezések alapján következett az egyenes kiesési szakasz és végül a helyosztók. A lányoknál négy együttes mérte össze tudását.
Az első helyeken a Riders on the storm, illetve a Csíki Csajok nevű csapatok végeztek, a második helyezéseket a gyergyói DM95 és a Vendor Csajok, míg a harmadik helyezéseket a No Name illetve a Pinki Dzsecki nevet választó társaság kapta.
Díjazásban részesültek még a legfiatalabbakból álló Bocsok és Gatorade, illetve a Power Puff nevű csapat is. A mérkőzések szüneteiben egyéni ügyességi versenyeket is rendeztek. Itt a 2 ball próbán Szatmári Andrea és Ráduly Noémi érdemelték ki az első díjakat, míg az Aranykosár-díjat Benedek Erik szerezte meg.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!