Mindjárt a találkozó legelején a legmagasabb fokozatra váltott a zöld-fehérek ötösfogata, Jones, Ghizilă és Wallace süllyesztett el egymást követően egy-egy triplát, majd a háromszékiek folytatva a pontgyártást 18–0-ra vezettek, amikor a vendégek a 6. percben megszerezték első találatukat. Viszont Fraser csak ekkor kezdett igazán játékba lendülni, és csatlakozott hozzá Jones és Raber is, így az első tíz perc végére a székelyföldi együttes már jelentős előnyt dolgozott ki (34–7).
A folytatásban is részben hasonlóan alakultak az események annyi különbséggel, hogy a brassói lányok bátrabban vállalták fel a távoli dobásokat, Latinka Dusanic és Ecaterina Armanu próbálkozásai pedig rendre célba találtak. Védekezésben viszont nem tudtak mit kezdeni a Sepsi-SIC izraeli légiósával, Daniel Raberrel, aki a második negyedben egymaga dobált össze tizenhat pontot, amivel már tetemesre duzzadt a két csapat közötti különbség (61–25).
Zoran Mikes tanítványai a szünet után is tartották még a felpörgetett ritmust, Jones, Ghizilă, Pasic és Fraser szórták a hárompontosokat, a vendégek pedig csak ritkán jutottak szóhoz, és képtelenek voltak tartani a lépést a címvédővel.
A záró felvonásban azonban már csak félgőzzel játszottak a szentgyörgyi lányok, de Ioana Ghizilă így is száz pont fölé dobta őket, a brassói csapatnak pedig jutott annyi sikerélmény ezen a meccsen, hogy megnyerték az utolsó negyedet, de ez ekkor már se nem osztott, se nem szorzott, a 111–65-ös végeredmény önmagáért beszél.
A Sepsi-SIC egy fordulóval az alapszakasz vége előtt őrzi pozícióját a bajnoki rangsor élén, és amennyiben március 23-án a Marosvásárhelyi Sirius KK vendégeként is győzni tud, bebiztosíthatja pályaelőnyét a rájátszás további küzdelmeire.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!