Nem ütköztek különösebb ellenállásba a zöld-fehérek, a vendégek mindössze tíz percig voltak képesek valamelyest tartani a lépést a nyilvánvalóan nagyobb játékerőt képviselő címvédővel. Az első negyed végére a szentgyörgyi lányok így hat pontos előnyt tudtak kidolgozni (24–18), a folytatásban pedig percről percre egyre duzzadt a különbség, és a mérkőzés felénél a hazaiak már tizenhét ponttal vezettek (48–31).
Szünet után még inkább megmutatkozott a két csapat közötti értékbeli különbség,
annak ellenére, hogy Zoran Mikes tanítványai helyenként visszafogottan játszottak, de Mandache, Givens és Orbán remek formájának köszönhetően harmincpercnyi játékidő után a zöld-fehérek már negyven ponttal jártak a kolozsváriak előtt (81–41).
Az utolsó negyed elején a címvédő még rátett egy lapáttal, majd Mikes mester több lehetőséget adott fiatal játékosainak is.
Másfél perccel a mérkőzés vége előtt Orbán Nikolett ugyan megszerezte a háromszékiek századik pontját, de a záró játékrészt meglepetésre a Szamos-partiak nyerték. Mindez semmit nem változtatott azon, hogy a Sepsi-SIC behúzza a 104–67 arányú újabb fölényes győzelmet.
Az elmúlt hetek megfeszített tempója után egy hét áll a zöld-fehérek rendelkezésére, hogy felkészüljenek a soron következő bajnoki meccsre, amelyet január 25-án, szombaton játszanak a CSM Târgoviște vendégeiként, hazai környezetben pedig legközelebb február 1-jén az Aradi FCC Baschet együttese ellen lépnek pályára.
Női kosárlabda Nemzeti Liga, középszakasz, 3. forduló:
Sepsiszentgyörgyi Seps-SIC–Kolozsvári Universitatea 104–67 (24–18, 24–13, 33–10, 23–26).
Sepsi-SIC: Givens 29 (1), Orbán 18 (1), Mandache 16 (2), Gödri-Părău 16, Pasic 14 (2). Cserék: Vucetic 4, Mîrne-Nagy 4, Cătinean 2, Demeter 1, Topuzovic, Kovács, Butler. Edző: Zoran Mikes.
Kolozsvár: King 24 (2), Uiuiu 17 (5), Kilin 8 (1), B. Fota 13 (2), Stoica. Cserék: Fleșer 3, Bölöni 2, D. Fota, Neagu, Apostol. Edző: Iannis Kukos.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
A brazil játékmester Anderson Ceara szépségdíjas találataival az FK Csíkszereda már az első félidőben kétgólos előnyre tett szert, majd a szünet után hatékonyan védekezett, így mindhárom pontot otthon tartotta az Aradi UTA ellen.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!