Hirdetés

Svédországban tett nagy lépést a továbbjutás felé a Sepsi-SIC

Jövő héten jön a lengyel Artego elleni visszavágó Sepsiszentgyörgyön
Fotó: Facebook/Sepsi SIC

2019. november 01., 00:10

Megszerezte első idegenbeli győzelmét az Európa Kupában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC. A négyszeres bajnok és kupagyőztes háromszékiek a kontinensviadal 3. játéknapján a svéd Lulea BBK vendégeiként arattak hétpontos sikert, amivel jelentősen növelték továbbjutási esélyeiket.

2019. november 01., 00:10

A hazai csapat talált be elsőként a gyűrűbe, amire Givens még válaszolni tudott, azonban néhány perc elteltével a skandinávok Natisha Hiedeman vezetésével hatpontos előnyre tettek szert. Nem késett a zöld-fehérek válasza sem, Kelley és Givens találataival felzárkóztak egy pontra, az első negyedet azonban Hiedeman hárompontos dobása zárta (21–17).

A folytatásban Ekh szintén távolról célzott pontosan, növelve a két csapat közti különbséget, ekkor azonban Natalie Butler percei következtek, aki támadásban és védekezésben is jeleskedett, majd Topuzovic egyenlített (24–24). A svédek időben eszméltek, és egy 7–0-s sorozattal ismét megléptek,

Pasic és Butler azonban hamar válaszoltak, majd a mérkőzés 17. percében Mandache révén a zöld-fehérek átvették a vezetést (33–34).

Ezt követően is folytatódott az ádáz küzdelem, amiből a hazaiak jöttek ki jobban, és húszpercnyi játékidő után kétpontos különbséget mutatott az eredményjelző tábla (41–39).

Hirdetés

Szünet után is a skandináv együttes kezdett határozottabban, és Jovanovic találataival tovább növelték előnyüket. Zoran Mikesnek azonban sikerült felráznia csapatát, a pályán Topuzovic kezdte el a pontgyártást, majd Givens és Kelley is csatlakoztak hozzá,

így a zöld-fehérek egy 12–0-s sorozattal megfordították a mérkőzés állását (53–60).

Az utolsó tíz perc nagy csatát hozott, a házigazdák mindent megpróbáltak a felzárkózás érdekében, de csak részsikerekben lehetett részük, a szentgyörgyi lányok válasza is menetrendszerűen érkezett, és öt perccel a találkozó vége előtt tizenöt pontos volt az előnyük (54–69).

A svédek azonban ekkor sem adták fel, elszántan küzdöttek, és sikerült négy pontra csökkenteni a hátrányukat (70–74). Mikes mester ekkor ismét ébresztőt fújt, Gödri-Părău és Topuzovic pedig visszaállították a megnyugtató különbséget, és ezzel el is dőlt a mérkőzés sorsa.

A Sepsi-SIC 81–74 arányú győzelmet aratott Svédországban, és ezzel a sikerrel nagy mértékben nőttek a háromszékiek továbbjutási esélyei.

A küzdelem jövő héten folytatódik, a zöld-fehérek november 7-én a Sepsi Arénában fogadják az eddig százszázalékosan teljesítő lengyel Artego Bydgoszcz együttesét.

Női kosárlabda, Európa Kupa, E csoport, 3. forduló:
Lulea BBK–Sepsi-SIC 74–81 (21–17, 20–22, 12–21, 21–21).
Lulea BBK: Hiedeman 29 (2x3), Jovanovic 14 (2x3), Slaughter 11, Ponturo 8 (2x3), Nystrom 3. Cserék: Ekh 7 (1x3), Vesterberg 2, Baltkojiene, Nnamaka, Södersten, Erlnadsson, Karamovic. Edző: Seth Robin Arne Sandberg.
Sepsi-SIC: Givens 14, Kelley 14, Pasic 9 (1x3), Gödri-Părău 8 (1x3), Mandache 8. Cserék: Butler 14, Topuzović 10 (1x3), Vucetic 4, Demeter, Orbán, Mîrne-Nagy, Kovács,. Edző: Zoran Mikes.
Játékvezetők: Mihkel Männiste (észt), Sturla Bentzen Sand (norvég), Amel Dahra (francia).

Az E csoport másik mérkőzésén:
Artego Bydgoszcz (lengyel)–Galatasaray (török) 79–75 (16–16, 23–22, 17–26, 23–11).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Váratlan történelmi igazolás: magyar játékost szerződtet a Steaua

Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.

Először van Székelyföldön, Kleinheisler szerint erős bajnokságba érkezett

Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.

Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

`
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Krónika

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.

Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ez is érdekelheti

Alaposan megszórta bukaresti ellenfelét a Sepsi-SIC

Kiütéses győzelemmel tudta le utolsó idegenbeli mérkőzését a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, amely egy híján dupla annyi pontot dobott, mint ellenfele.

Nagy verést kaptak a fővárosiaktól a marosvásárhelyi kosarasok

Nem tudott javítani hazai pályán az előző fordulóban elszenvedett idegenbeli vereségért a Marosvásárhelyi VSK, amely péntek este nagy különbséggel kapott ki a Bukaresti Steauától az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 21. fordulójában.

Románia három utánpótlás kosárlabda-Eb-t rendez ebben az évben

Történelmi sikert könyvelhet el a romániai kosárlabda: a FIBA Europe döntése értelmében 2026 nyarán három utánpótlás Európa-bajnokságot is Romániában rendeznek. Egyetlen évben, egy országban korábban még nem volt példa erre.

Megérezte a hiányzókat a nagyszebeni kiszállásán a marosvásárhelyi kosárcsapat

Már a mérkőzés elején hátrányba került és végig futott az eredmény után a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat Nagyszebenben, ahol nem tudta elkerülni a vereséget.

Hibátlanul nyerte meg az alapszakaszt a Kézdivásárhelyi SE

A Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata pénteken és szombaton Ploiești-en, a Prahova otthonában játszotta le az 1. Liga alapszakaszának hetedik, utolsó fordulójának mérkőzéseit, és két újabb győzelemmel tette fel a koronát a szezonbeli teljesítményére.

Hatalmas verést mért brassói ellenfelére a Sepsi-SIC

Egy pillanatig sem volt kérdés a győztes kiléte: a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC ellentmondást nem tűrő játékkal, kiütéses győzelmet aratott a sereghajtó Brassói CSU ellen péntek este a női kosárlabda élvonal 16. fordulójában.

Országos elődöntőbe jutott a Csíkszeredai VSK U17-es kosárlabdacsapata

Mindhárom hazai mérkőzését megnyerte, ezzel bejutott az országos U17-es kosárlabda-bajnokság elődöntőjébe a Csíkszeredai VSK utánpótláscsapata.

Fölényesen vezetett, mégis megszenvedett a győzelemért a marosvásárhelyi kosárcsapat

Sokáig úgy tűnt, hogy magabiztosan nyeri meg a hazai mérkőzését a Marosvásárhelyi VSK, ám a Petrolul Ploiești a végjátékban kemény küzdelemre késztette.

Idegenben nyerte meg a rangadót, tovább üldözi az éllovast a Sepsi-SIC

Sokáig kemény ellenállásba ütközött a Sepsi-SIC a CSM Târgoviște otthonában, de a harmadik negyedben eldöntötte a mérkőzést. A háromszéki gárda fontos idegenbeli győzelemmel kapaszkodott vissza az élmezőnybe.

Bele a sűrűjébe – két fronton kell helytálljon a Marosvásárhelyi VSK

Zsúfolt időszak vár a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatára, amely szűk másfél hét alatt három bajnoki mérkőzést is játszik, utána pedig a Román Kupa nyolcas döntőjében lesz érdekelt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!