A legjobb négy közé jutásért egyik közvetlen ellenféllel mérkőzött meg szerdán este a Sirius KK, amelynél visszatért sérüléséből az együttes legjobbja, az amerikai Dalishia Griffin.
A találkozó elején a vásárhelyiek nagyon nehéz helyzetbe hozták magukat, hiszen a teljes első negyedben mindössze három pontot szereztek, és ezután bár összekapták magukat, a szünetig sem tudtak közelebb férkőzni a vendégekhez.
A folytatásra azonban egy teljesen más hazai csapat jött ki az öltözőből, főleg Ruth Sherrill és Alexis Cortez kosarainak köszönhetően tíz pontos különbséggel nyerték meg a harmadik negyedet, így a győzelem is elérhető közelségben volt. A Sirius KK rövid ideig átvette a vezetést is, majd többször egyenlített, a győztes kiléte az utolsó fél percben dőlt el, amikor a konstancaiak voltak pontosabbak.
A Phoenix úgy tudta megnyerni megnyerni a mérkőzést, hogy alig egy hárompontost szerzett, és tizenkét szabaddobást is kihagyott, viszont a házigazdák kilenccel több egyéni hibát vétettek, néhány játékos pedig alulteljesített.
Ezzel a vereséggel a marosvásárhelyi csapat vetélytársa mögött maradt a ranglista hatodik helyén. Újabb hazai rangadó vár a Siriusra, jövő hétvégén a negyedik helyezett CSM Alexandriát fogadja.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!