A marosvásárhelyi csapat értékes sikert könyvelt el az előző bajnoki játéknapon, kiélezett csatát követően hosszabbításban győzött a CS Vâlcea vendégeként, és szombaton este hazai pályán újabb lépést tehetett volna a felsőházi rájátszásba jutás felé.
Jól indította a mérkőzést a VSK, az első negyedben ugyan fordulatos volt a küzdelem, de a végén három pontos vezetést szereztek (24–21). A második játékrészt egy 9–0-s sorozattal kezdték, ezzel sikerült elhúzni, de a vendégek hamar szorossá tették az eredményt,
a szünetben pedig öt pont volt a házigazdák előnye (44–39).
A folytatásban is a vásárhelyi játékosok akarata érvényesült, a harmadik negyedben bejöttek a triplák, ezeknek köszönhetően nyolc ponttal megléptek (68–60).
Az utolsó játékrész elején viszont a Voluntari gyorsan ledolgozta a hátrányát, ráadásul fordított is,
a végéig pedig a VSK futott az eredmény után, és bár megvolt a lehetősége visszavenni a vezetést, ez nem sikerült, így 89–85-re veszített.
A Marosvásárhelyi VSK mérlege hat győzelem és hat vereség, ezzel a nyolcadik helyen áll a ranglistán, az idei utolsó találkozóján pedig december 30-án a vele azonos pontszámmal rendelkező Brassói Corona otthonában játszik.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!