Szoros játékkal kezdődött a találkozó, aztán a házigazdák a nyitónegyed második részében zsinórban tizenegy pontot dobtak, ezzel komoly előnyre tettek szert. Az egyik idegenlégiósát, Smelsert nélkülöző Sirius ezután nem tudta utolérni ellenfelét, sőt a szünet után még nagyobb hátrányba került.
A záró játékrész tíz pontos hazai vezetéssel kezdődött, és bár a vásárhelyiek a csapatból legeredményesebb, fiatal Feiseș kosaraival kétszer is felzárkóztak öt pontra, ennél többre nem futotta az erejükből.
A középszakasz alsóházában a negyedik helyre lecsúszott Sirius vasárnap 16.30-tól ismét pályára lép, a Bukaresti Agronomia otthonában javíthat.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
A brazil játékmester Anderson Ceara szépségdíjas találataival az FK Csíkszereda már az első félidőben kétgólos előnyre tett szert, majd a szünet után hatékonyan védekezett, így mindhárom pontot otthon tartotta az Aradi UTA ellen.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!