Hirdetés

Sirius KK: teljes az idegenlégiósok sora

Alakul a keret. Vannak távozók, és vannak újonnan érkező játékosok is a vásárhelyi csapatban. Archív
Fotó: Boda L. Gergely

2017. július 16., 13:38

Megegyezett két amerikai játékossal a Marosvásárhelyi Sirius KK élvonalbeli női kosárlabda csapata, így jelenleg a keretben a jórészt helyi kosárlabdázók mellett négy idegenlégiós kapott helyet.

2017. július 16., 13:38

Miután a vezetőségnek sikerült megtartania az elmúlt idényben a csapat egyik legjobbjának számító amerikai Angel Robinsont, illetve leigazolta a szerb Andjela Radovicot, az együttes újabb két idegenlégióssal erősítette meg keretét – tudtuk meg Kiss István klubelnöktől.

A következő szezonban Marosvásárhelyen bizonyíthat Sune Swart amerikai-dél-afrikai kettős állampolgársággal rendelkező játékos, aki beállós poszton játszik, mellette Alyson Lawrence szintén amerikai, bedobó, és két évre szóló szerződést írt alá a Sirius KK-val.  

Hirdetés

Cherise Daniel nem tér vissza

Kiss István elmondta, a szabályzat szerint még lenne joguk egy amerikai idegenlégiós leigazolására, azonban ez több kiadással járna, így inkább alkalmazkodnak a szűkös anyagi kerethez, és négy külföldi játékossal vágnak neki az új szezonnak. Éppen ezért nem tér vissza a csapathoz az amerikai Cherise Daniel, aki az elmúlt bajnoki idény első részében a Sirius KK legeredményesebb és legértékesebb játékosa volt, majd a téli szünetben a marosvásárhelyi klub kölcsönadta Magyarországra, az Atomerőmű Szekszárd együtteséhez.

Lovász nem marad a csapatnál 

Az idegenlégiósoknak szánt helyek betöltésével a klub két belföldi játékossal tárgyal a keret véglegesítéséért, akik tapasztalattal rendelkeznek az élvonalban, ahol több évig játszottak, és már szóban megegyeztek velük. Az érkezők mellett viszont újabb név került fel a távozók listájára, ugyanis Bartha Borbála után

különböző okok miatt megváltak az előző bajnokság második felében ígéretesen teljesítő Lovász Izabellától, akinek helyettesítésére magas játékost keresnek.

A keret többi tagja, a fiatal helyi játékosok maradnak az együttesnél, de néhányan közülük átkerülnek a klub második számú csapatához a másodosztályba.  

Megvan az ellenfél a kupában

Pénteken a Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a Románi Kupa első körének párosításait, miután a sorsolást korábban elhalasztották. A kupasorozat tavalyhoz hasonlóan ismét nyolcasdöntővel zárul (pedig előzőleg a klubok vezetőinek ülésén négyesdöntőben állapodtak meg), ahová a bajnoki címvédő és az európai kupaporondon résztvevő Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC, illetve az előző idényben győztes, most „szerencsés csapatként” továbbjutott CSM Târgoviște automatikusan, játék nélkül kvalifikálta magát.

Az oda-visszavágó alapon zajló első körben (valószínűleg az október 4-ei bajnoki rajtot megelőzően szeptember végén) öt párharcot rendeznek, a Marosvásárhelyi Sirius KK a CSBT Alexandriával játszik, és egyáltalán nem esélytelen a továbbjutásra, továbbá Gyulafehérvári CSU–Galaci Phoenix, Aradi ICIM–Temesvári SCM, Brassói Olimpia–Jászvásári Politehnica és Szatmárnémeti VSK–Kolozsvári U párosítások lesznek. A győztesek bejutnak a nyolcasdöntőbe, ahol „szerencsés vesztesként” az öt párharc közül a legkisebb pontkülönbséggel alulmaradt csapat is részt vesz.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!