A marosvásárhelyi csapat kiválóan indította a 2024–2025-ös szezont, továbbjutott a kupasorozat második köréből, valamint győzelmi szériát épített az élvonalbeli bajnokságban. Aztán sérüléshullám sújtotta a VSK-t, több alapember is kidőlt a sorból. Ez pedig a legrosszabbkor jött, hamar megszakadt a nyertes sorozat.
A nehézségek ellenére Faragó Péter vezetőedző legénysége erőt tudott meríteni,
és a november közepi, Bukaresti Steaua elleni értékes hazai győzelemmel megőrizte helyét az élmezőnyben.
Ezt követően nagyon kemény időszak várt az együttesre, amely decemberben nem kevesebb mint hat mérkőzést játszott le, szinte kizárólag olyan csapatokkal, amelyek az élbolyhoz tartoznak.
Két olyan meccsük volt, amelyen alárendelt szerepet játszottak, a hibátlanul menetelő Nagyváradi VSK és a címvédő Kolozsvári U-BT-vel szemben nagy különbséggel maradtak alul, viszont komolyan megnehezítették idegenben a második helyezett CSO Voluntari feladatát.
A bajnoki összecsapások közben a marosvásárhelyiek hazai pályán a Nagyszebeni CSU legyőzésével
kiharcolták a részvételt a Román Kupa nyolcas döntőjén, amelyet február közepén rendeznek majd.
Az év végére becsúszott egy fájó hazai vereség, kiélezett csatában kaptak ki az FC Argeș Pitești-től, de az utolsó idei találkozójukon javítani tudtak, a Konstancai CSM otthonában hihetetlen végjátékban hosszabbításban nyertek, ezzel véget vetettek a négymeccses vereségi sorozatnak.
A VSK mérlege tizennégy mérkőzés után hét győzelem és hét vereség a bajnokság alapszakaszában, ezzel
jelenleg a nyolcadik, utolsó rájátszást érő helyet foglalja el a ranglistán.
A marosvásárhelyiek nem pihenhetnek, szünet nélkül folytatódnak a bajnoki küzdelmek. Az odavágók utolsó fordulójában január 4-én, szombaton 18 órától újra pályára lépnek, amikor a náluk jobb mutatókkal rendelkező Bukaresti Rapidot fogadják. Ezután a visszavágók első játéknapján ismét otthon játszanak a másik fővárosi alakulat, a Dinamo ellen, amely mögöttük helyezkedik el a tabellán.
A folytatásban Sánta Szabolcsék rendszerint olyan ellenfelekkel (Nagyszeben, Petrolul, Craiova, Galac) találkoznak, amelyek gyengébben teljesítenek, így
a rájátszásba jutás szempontjából roppant fontos lenne, ha ezek a meccsek közül minél többet sikerülne megnyerni.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!